Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Calabria #1 – Szoba kilátással: az utazó cirkusz Calabriába ér

A borvilág utazó cirkusza, a Concours Mondial du Bruxelles egy újabb állomáshoz érkezett el: a 2022-es borverseny fehér- és vörösboros bírálati szekciójának ezúttal Olaszország majdnem legdélebbre fekvő pontja, Calabria (Cosenza városa) szolgált otthonául. Azok számára, akik nem vágják fejből a régiókat: a Szicília felletti részről van szó, Pugliától (Bari központtal) balra és kicsit lentebb; az Amalfi-parttól délre.

A világ egyik legtekintélyesebb borversenyének általában minden évben más és más ország ad helyet; kivételes esetekben tartják csak Brüsszelben (például Covid idején is ott volt). Idén ráadásul szétbontották több szekcióra; így máskor bírálják a rozékat, pezsgőket, édes- és erősített borokat; és máskor a “hagyományosabb” fehér- és vörösbor kategóriát. Ez utóbbin vehettem most én részt, először – köszönet a parádés szervezésért!

Amilyen kaotikusak tudnak lenni az olaszok helyenként, annyira szervezettek közlekedésben. Legalábbis, külső szemlélőként engem lenyűgöz, hogy vonattal is gond nélkül lehet eljutni A-ból B-be, ráadásul a belföldi légiközlekedésük is irigylésre méltó. Így, noha a régió neve, Calabria azt sugallná, hogy a mi célállomásunk a székhely, Reggio Calabria légikikötője lesz; ennél egy kicsivel mi mégis északabbra landolunk: Rómán keresztül érkezünk meg Lamezia Termébe. Egy kicsit még térképészkedek: a kisváros Rómából 4 óra alatt vonattal is megközelíthető; de Reggio Calabriától is alig több mint 1 óra autóútra fekszik. Elszánt környezetvédők most nyugodtan görgessenek tovább: olyan ez, mintha Budapest mellett Kecskeméten is működne egy komoly nemzetközi repülőtér, vagy Keszthelyről vonat helyett Airbus-szal mennénk Szegedre.
No de vissza a repülőtérhez, amely sokkal komolyabbnak tűnteti fel magát, mint amilyen valójában. Kisbusz, vagy “szippantócső” itt nincs, a repülőgépről leszállva gyalog bóklászva juthatunk el a váróterem épületébe. Itt ledes tábla jelzi, hogy a csomagokat a 3-as számú futószalagról lehet majd lekapkodni – a fürkésző tekintet azonban hiába is keresi az 1-es, vagy a 2-es szalagot: csak egyetlen egy van itt, amit valamiért 3-asnak hívnak. (Boardingnál ugyanígy, tekintélyes tábla mutatja, hogy 1-5-ös kapukhoz merre lehet haladni, habár vannak kétségeim affelől, hogy a repülőtérre 3-nál több gép elfér – de ez a szám is csak abban az esetben igaz, ha ezek közül az egyik már a kifutópályán tartózkodik.) Olyan érzésem van, hogy mindenki, aki a repülőn volt a borversenyre érkezett: talán nem is véletlenül, hiszen 310 ember bírálja három napon keresztül a 7500 beküldött bormintát. A repülőtér pedig rajtunk keresztül ebben a három napban lebonyolítja éves forgalmának 3/4-ét.
Elszánt és komoly borbírák szalmabálákon ücsörögve, traktorral járják be a calabriai “olajmezőket”
Lamezia Termét gyorsan hagyjuk magunk mögött, hogy magyar szemnek szokatlan magasságú hegyek között cikázzunk Cosenza irányába, amely nemcsak a versenynek, hanem nekünk is otthonunkkul szolgál a következő pár napban. Míg Lisszabonban igazi luxus vette körbe a borbírákat, addig itt ez kimerül abban, hogy a négycsillagos szállodában aránylag tisztaság van és nem hullik a fejünkre a vakolat. A recepción szobát kérek kilátással, mire a kissé marcona recepciós derülten kérdezi vissza, hogy tengerre néző szoba megfelel-e. Mosolyogva szállok be a liftbe, de a szobámba érve kinyitva az ablakot szomorúan nyugtázom, hogy a szoba kilátással leginkább csak azt jelenti, hogy míg a többiek a másodikról, én a hatodikról látok rá a szeméttelepre.
Elismerem, ez utóbbi bekezdés aligha csinál kedvet bárkinek is, hogy Calabriába látogasson, azonban mit szépítsem: a csillogó-villogó északkal szemben itt nincs kolbászból a kerítés. (Azaz dehogynem, hiszen rengeteg csípős helyi kolbász alkotja az antipasti tálat, de a kulináris kalandokról később.) Mégis, mindenek ellennére a Nápolytól délebbre meghúzódó egyes régióknak éppúgy megvan a sajátos bája, vagy inkább úgy mondom, hogy őszintesége, mint mondjuk Piemontnak.
Régi, történelem előtti időkből itt maradt belváros, “modern”, lakóházakból álló külváros és egy vár: a déli városkák mintapéldája Cosenza, amelynek néptelen szűk utcái már májusban is azt hirdetik, hogy  nyáron errefelé rekkenő hőség nehezíti a mindennapokat. A szegénység tapintható, a bárosok valószínűleg örülnek is a népes nemzetközi borítész csapatnak. Két prosecco, két kávé, két víz: 7 euró. Rómában ennyi pénzből egy pohár proseccóra futotta. Ahol viszont ekkora a szegénység, egy valami mindig megtalálható: az élet, és az ebből eredő dolgok legtermészetesebb szeretete. A nem kell rohanni sehova érzése. Az, hogy az emberi kapcsolatok itt többet számítanak, mint a világ legértékesebb gyémántjai. Túloznék?! Lehet. De hallott már valaki olyat, hogy egy régióban IGP eredetvédelem alá kerüljön a lilahagyma és a krumpli?!

HA TETSZIK, AMIT OLVASOL,

akkor ne maradj le: kapd meg az új bejegyzéseket emailben!

We don’t spam! Read our privacy policy for more info.

Leave a comment