Amikor először jártam Párizsban az akkori munkám miatti továbbképzésen, olyan szerencsém volt, hogy egy francia sráccal és egy Párizsban tanult török lánnyal kerültem egy csoportba. A kötelező fejtágítás után pedig együtt vetettük bele magunkat a csillogó-villogó Párizsba, így az ő szemükön keresztül ismerhettem meg az Igazi Fények Városát, beleértve a gasztronómiai kínálatot is. Míg élek, nem felejtem el, ahogy éjfél körül a Louvre mellett sétálva elindultunk hazafelé.
A Concours Mondial du Sauvignon apropója kapcsán először jártam Portugáliában, és mivel az utazást megelőző napokban teljesen maga alá temetett a munka, nem is igen tudtam felkészülni gasztronómiai vagy turisztikai látnivalók terén. Egy ilyen borversenyen a zsűrizés panelekben történik, az én bíráló bizottságomba Joao került Portugáliából, Jean írországból, Dominiq Franciaországból és Luma Brazíliából. Luma életigenlésével nehéz nem instant szerelembe esni, bármerre is járt, több méteres pozitív aura vette körül, még azt is mosolyogva mesélte, hogy több mint két éve nem jutott haza Londonból, Rióba. És hát neki most itt Portugália egy kicsit olyan, mintha otthon lenne.
Sós hal
Tőle tanultam meg, hogy a bacalhau (tőkehal) a portugálok egyik legszívesebben fogyasztott hala, és míg én abban a szent meggyőződésben éltem, hogy a szakács minden bizonnyal szerelmes, ezért lódult meg a keze a sószóró irányába a jó ízlés határát súrolóan többször; Luma széles mosollyal közölte, hogy ez élete legjobb bacalhauja volt és nem érti, hogy honnan sikerült ilyen minőségi példányt beszerezni. A szupermarketek kínálatában kapható bacalhau ugyanis kicsi, pedig ezek a halfélék igencsak termetesre is képesek megnőni, és hát minél nagyobbak, annál ízletesebbek. Persze az ízletesség kérdése relatív, nekem az első találkozás nem hozta el a mindent elsöprő szerelem érzését, de Luma állította, hogyha sokszor eszem, megkedvelem. A bacalhau evés titka, hogy az ízlelőbimbókat fel kell készíteni arra, hogy ez nem egy könnyed étel, a hús nem úgy siklik le a torkunkon mint a tapasztalt síelő a fekete pályán; szerkezetileg inkább közelít a húshoz.
(Érdekes egyébként a gasztronómiai fogások irányába áradó nyitottság az ilyen rendezvényeken: valahogy mintha a bor megvédene a glutén- vagy laktózérzékenységtől, és a vegetarianizmus, vegánság újhullámos trendjétől; az egyes országok gasztronómiai felelősei mindig nyitott szájakra találnak a borértő közönség soraiban.)
A bacalhau, és egyébként minden más étel kísérője a krumpli, valamint minimum adagonként egy teljes fej fokhagyma. Amikor ezt meghallottam, tudtam, hogy szeretni fogom a helyi gasztronómiát.
Nem csak hal
Ugyan az Atlanti-óceán nemcsak a jótékony Golf-áramlatot biztosítja Portugália lakóinak, azért van élet a halakon túl is. Sőt, az általam felkeresett lisszaboni étlapon egy polipos és egy tonhalas fogás (és persze a bacalhau) mellett disznó- és marhahús jelentette a kínálatot. Az okot nem firtattam, de mivel az étel és az ital kéz a kézben járnak, és a portugálok nemcsak az albarinoban és vino verdében alkotnak maradandót, így elképzelhető, hogy a kiváló vörösboraik ihlették húsételeiket.
A pastel de nata Lisszabon ikonikus péksüteménye, gyakorlatilag bármely utcasarkon kapható. A főváros Belém nevű részéből származik, alapját vékonyra nyújtott leveles tészta adja, amelybe vaníliás tojáskrémet tesznek, ezt sütik meg.
A torres vedresi rokona a lisszaboninak kiköpött mása, a különbséget a néven kívül (pastel de fejiao) a harapás adja: a mandulának köszönhetően egyértelműen az uralkodó íz itt a marcipán. De, a szemfüles nyelvzseni olvasó talán az elnevezésből is minimum gyanakszik, hogy a különbség nem csupán a mandulának köszönhető: bizony, fehér bab is kerül a töltelékbe. Megijedni ettől nem szükséges, nekem egyébként jobban is ízlett mint a lisszaboni verzió; érdekes viszont, hogy a bab mennyire inkoherens szerepet játszik ebben az édes péksüteményben. Persze, ha kivennénk, valószínűleg hiányozna belőle.
A borverseny szervezői büszkén mutatták meg nekünk Torres Vedres nevezetességeit, így nekik hála ellátogattunk egy pastel de fejiao készítő üzembe (Benjamim) is, ahol a “mamma”; már 25 éve készíti nap mint nap az apró kis pitéket (valószínű már nem nézi meg a receptben a pontos hozzávalókat), sőt, olykor akár éjszakába nyúlóan is, hiszen amikor a környék legjobb terméke díját elnyerték, a TAP légitársaság hirtelen sok ezer apróságot rendelt meg tőlük. Nem repültem még TAP-pal, de ezek után kíváncsi lennék a felkínált további gasztronómiai ínyencségekre.
Az étkezés vége
Másik hasonlóság a brazilokkal, hogy a Portugálok is nagyon kényesek a kávéjuk minőségére, így teljesen természetes, hogy egy-egy étkezést kiváló feketével zárnak le. Vagy nyitnak meg, hiszen amikor kiürülnek a csészék, érkeznek a Fado énekesek, akik repertoárja nagyjából három téma köré épül: szerelem, nagy szerelem, mindent elsöprő szerelem. A megértéshez a szöveget nem szükséges érteni, a zenébe viszont érdemes belefeledkezni, és a csontjainkban is garantáltan érezni fogjuk, miről szól a dal.
