Mindenek előtt szögezzük le, hogy a prosecco, pezsgő, champagne, habzó, stb. kifejezések nem felcserélhetőek egymással (habár a champagne-t éppen hívhatjuk pezsgőnek, sőt! a pét-natot is, de fordítva azért ne használjuk), annyira gazdag a magyar nyelv, hogy minden buborékosra van külön egyértelmű szavunk! Nincs olyan, hogy magyar prosecco, bármennyire is jól hangzik, azonban az ausztrálokkal már más a helyzet.
Prosecco, vigyázzon mert hamisítják!
Nos, amit mi általában proseccónak hívunk, az egy sima olasz DOC termék, azaz ettől ne várjuk el feltétlenül azt, hogy maradandó emlékeket okoz az ízlelőbimbóinknak, azonban egy szorgos munkával eltöltött nap végén kellemes bizsergetősen ellazítja az agytekervényeket, ezen túl pedig kiváló aperitivnek, vagy egy kis bitterrel megbolondítva spritznek. Ez az a termék, amit az ember legszívesebben fogyasztana ebéd mellé, ha a zéró tolerancia eltörlésének fel-felhorgadó gondolatát nem taszítaná a mélybe újra is újra a népharag. A magyar prosecco kifejezést mint olyat kizárja a földrajzi kötöttség: ugyanis a prosecco Veneto Valdobbiadene régiójában készülhet csak és kizárólag. Mármint az olasz változat, van ugyanis az ausztráloknak is hasonló elnevezésű terméke, nem is fogadják el az olasz termékek eredetvédettségét.
És akkor most menjünk kicsit vissza az időben: egyszer volt, hol nem volt, már valamikor a Római birodalom idején is volt az olaszoknak egy olyan szőlőfajtája, hogy prosecco, amelyből egészen jellemes s kellemes habzó tételeket készítettek. Majd elérkezett 1969 és DOC-nek lett a terület nyilvánítva, a kellemes pezsgőt szépen lassan megismerte a világ, és kezdett egészen kínossá válni hogy egy szőlőfajtáról neveztek el egy italt. Miközben szorult a hurok az illetékes konzorcium hivatalnokainak nyaka körül, megszületett a fantasztikus ötlet: 2009-ben az EU átnevezte a szőlőfajtát proseccóról glerára, a prosecco kifejezés az ölébe pottyant az italbisznisznek és gond egy szál se. Mármint, ahogy ők látták legalábbis, gond ugyanis volt és van: az ausztrálok időközben még a 90-es évek végén annyi oltványt cipeltek el a kenguruk földjére, hogy mára már nekik is van úgy 120 hektárnyi belőle, és látván, hogy az olaszoknak mennyi babért hoznak a buborékok, ők is készítenek proseccóból pezsgőt – röpke 20 millió palackos iparág ez náluk, amelyet exportálnak is, és igen, a számukra igencsak közeli exportországok sem az olasz proseccót preferálják.
Egyébként maga a szőlőfajta vélhetően szlovén eredetű, arra vonatkozóan viszont nem találtam feljegyzést, hogy az ő szemüket szúrná ez az exkluzív bubi dolog. Találtam viszont glerából készített pezsgőt Goriska Brdából, amit nem neveznek proseccónak.
Majd elérkezett 2020 és vele együtt jött a Covid, az ausztrálok pedig úgy döntöttek, hogy Kínát teszik felelőssé a világjárvány kirobbanásáért, amelyre válaszként Peking olyan magas vámot vetett ki az ausztrál borokra, hogy nem érte meg többet az aussziknak Kínába exportálni. Attól persze a buborékok iránti igény nem csökkent Ázsiában, így mit volt mit tenni: rábólintottak az olasz eredetvédelem alatt álló termékre – végülis ugyanúgy hívják, a laikus buborékimádóknak talán fel sem tűnik a dolog. Itt tartunk most.
Az olaszok egyébként rendkívül harciasak, ha az eredetvédett termékeikről van szó: megvétózták a horvátok prosek névre hallgató desszertborát is, mert szerintük zavart okoz a gépezetben a hasonló elnevezés. Nem tudom mondjuk milyen körülmények között lehet egy horvát desszertbort összetéveszteni egy buborékos itallal, de már most kíváncsian figyelem, mikor kérik meg a taljánok a Tisztelt EU-t, hogy Prága Prosek nevű városrészét is kereszteljék át. Reménykedjünk, hogy a Consorzio tagjai nem mostanában szállnak metróra a cseh fővárosban.
A termékpiramis csúcsa
A Vérbeli Proseccófogyasztók azonban kerülik a DOC feliratot (és nem csak azért, nehogy ausztrál eredetit vegyenek) és árgus szemekkel figyelik a Conegliano-Valdobbiadene Superiore DOCG betűit – szó szerint, ugyanis nem kötelező elem, hogy mindkét várost vagy magát a superiore szócskát feltüntessék a palackon. Mondhatni: szabadon választható, aszerint, hogy ki hol szüretel; a DOCG (2009-ben váltak azzá) mindenesetre már jó irány ahhoz, hogy tudjuk mennyire mélyen kell a pénztárcánkba nyúlni. Ennek a feneketlen bugyrait olyan szavak mélyíthetik el igazán mint a Rive, vagy a Cartizze (csak Valdobbiadenéből egy adott alig több mint 100 hektárnyi területről), amely aztán tényleg a proseccók csúcsait döngetik. Ezek, a nem ritkán champagne-okkal vetekedő árazású termékek csak adott parcellákból, kézi szüret eredményeként láthatnak napvilágot – habár tekintettel a hegyoldalon fekvő szőlőskertek dőlésszögének szigorú szabályozására, itt azért nehezen boldogulna el egy szüretelő kombájn.
Kevésbé ismert, de a Conegliano-Valdobbiadene Superiore DOCG-vel egy szintben áll egy másik DOCG is, ez pedig az Asolo Prosecco DOCG, amely szintén egy adott területet takar.