Horvátország #2 – Ennél többre nincs szükségünk

A le nem foglalt motovuni szállásért fél pillanatig sem fáj az ember szíve, valahogy érzi, hogy az nem lehet, hogy egy ilyen középkori város legyen csak a környéken, és mint kiderül, az ösztön – és kedves szlovén barátom – ezúttal is jó súgónak bizonyul.

Olvasd el ezt is, ha érdekel a történet előzménye!

Horvátország #1 – Rejtett tündérvilág

 

Koperi ismerősöm ugyanis, amikor meghallotta, hogy Motovunba szeretnék menni, némileg lenézően legyintett, és azt mondta, hogy szép-szép, de ennél azért van feljebb. (Mármint feljebb nincs, mert nagyjából egy magasságban vannak a hegytetőkre épült városok.) Grožnjan ugyanis sokkal bájosabb falu, úgyhogy az airbnb-n a következő találatom egy háromszintes kőház, ahonnan fél percen belül jön a visszaigazoló email, hogy kulcs a lábtörlő alatt és várnak szeretettel. Motovuntól légvonalban szemre 5 perc lehet, a szerpentinen van az 25 is. Egy csendes, álmos, kőházakból kirakott falu a hegy tetején, megkerülni 10 perc, megismerni az utcáit annál is kevesebb.

 

[ngg src=”galleries” ids=”1″ display=”basic_thumbnail” thumbnail_crop=”0″] 

Nem tudom, van-e rá tudományos magyarázat, de mintha egyes helyei a világnak sokkal erősebb hatással bírnának az emberi lélekre és szívre, mint a legtöbb ugyanolyan kinézetű, ugyanolyan fekvésű település. Ha van, akkor biztos vagyok benne, hogy Grožnjannak is megvan ez a szuperképessége. Itt az ember a megérkezése pillanatában érzi, hogy jó helyen jár, hogy otthon van benne; itt könnyűek az álmok és érthető a lét. Ebben a mágiában az embernek az is elég napi elfoglaltságot ad, ha csak sétál, majd kiül a kőfalra, és nézi a messzeséget, mindeközben pedig körülzárja a biztonság szövedéke. Festők, művészek városában járunk, így talán nem is beszélek hülyeségeket, vagy nem vagyok a nézeteimmel egyedül.

 

[ngg src=”galleries” ids=”3″ display=”basic_thumbnail” thumbnail_crop=”0″] 

Este, Mama Mariánál kérünk ki egy palack bort, én választom, mert már ittam a Korak nevű termelőtől jó sauvignon blanc-t, és kíváncsi voltam, hogy véletlenül sült el a keze, vagy tényleg tudja, mit csinál. Mama Maria később ránk néz, mert ő meg arra volt kíváncsi, ki az, aki ennyire biztos kézzel választotta ezt az Isztrián tájidegen, tökéletesen elkészített 5 éves pinot noirt (maga a termelő Zágráb mellett üzemelteti borászatát). Szépen-lassan összeismerkedünk, Mariával is, a fiával is, miközben a bor is elfogy, és ahogy lehűl az este, Maria rám teríti a fia kabátját. Hát így vagyunk mi, otthon valahol a világban.

Másnap már vacsorát is kérünk, nem nagy a menü, tulajdonképpen steaket lehet választani jól, közepesen, vagy alig átsütve, amelyhez idény szerint készítenek zöldsalátát. Ezt öleli körbe a Capo borászat Taurus elnevezésű BDX házasítása, és az ember tudja, hogy ennél többre nincs is nagyon szüksége az életben.