Horvátország négy borrégiója közül hozzánk kettő, méghozzá a – nem túl meglepő módon – kontinentális klímával rendelkező esik közelebb: Villány alatt húzódik a Szlavónia és Duna borrégió, o lyan,itthon is részben ismerősen csengő nevet viselő borvidékekkel, mint Baranya vagy Kutjevo (mindkettő a graševinájáról lehet ismerős). Zágráb központtal találjuk az úgynevezett Horvát Felvidéket, a több mint 6000 km hosszú tengerparti szakasz pedig két, mediterrán klímájú részre osztható: Dubrovniktól Zadarig terül el Dalmácia, felette pedig Isztria és Kvarner. Most ez utóbbiról írok kicsit részletesebben.
Elegáns nagyvárosok között bájos, történelmi negyeddel büszkélkedő kisebb üdülőfalvak is találhatók, de ami igazán izgalmas, szerintem kicsit bentebb kezdődik; valahol ott, ahol az olívaligetek között kacskaringózó szerpentinen olyan csodák tárulnak elénk, mint a legjobb teran borokért felelős Motovun, vagy éppen Grožnjan egymáshoz tapadó kőházai, feltűzve a hegy tetejére.
Bejegyzésem Motovunról:
Ez pedig Grožnjanról:
Malvazija és a talaj
Isztrián négy talajtípus található, közülük a – szó szerint – legszembetűnőbb a vörös, vagyis a terra rossa – olyan a színe, mint a salaknak, és a fehér cipőn is kb. úgy mutat, mintha most jártuk volna meg a Roland Garrost. Mészköves és agyagos, a párás, mediterrán klímának köszönhetően kálciumban szegény, vasban viszont gazdag. Tökéletes komplex, magasabb tannintartalmú vörösborok készítéséhez (a spanyol La Mancha, illetve az ausztrál Coonawarra régió is ilyen!), de a 60%-os abszolút többséggel Isztria zászlósát jelentő malvazija (nem egyenlő az olasz vagy görög malvasiával!) is otthon érzi itt magát.
A tengerparttól kicsit távolodva találjuk a humuszban gazdag fekete talajt, az innen szüretelt borok gyümölcsösebbek lesznek.
Ahogy haladunk a félsziget belseje felé, úgy változik a talajkép: itt már a szürke szín dominál. A helyi nyelven opokának hívott talaj szintén a borrégió sajátja: agyag, márga és homokkő váltakozik benne, amitől rendkívül ásványos borokra képes – gondoljuk csak el, mit is tudhat a tengerparti fröccsökből már jól ismert gyümölcsös-virágos malvazija itt! Nem is lehet rajta csodálkozni, hogy nem ritkán végzi narancsborként (erről is írtam, az Alapvető fogalmak szekcióban megtalálható).
De nemcsak itt, hanem az almás, virágos jegyeket kidomborító fehér talajon is otthon érzi magát a malvazija, ha ez ráadásul magasabban fekszik, akkor a savgerinc is még elegánsabb magaslatokra lesz képes. Igen, nem véletlenül beszéltem Motovunról fentebb, az innen szüretelt malvazija egészen más típusú lesz mint mondjuk amire a terra rossán képes.
A legjobb teran borok
Ez a fehér talaj az, amely az Isztria vörösét zömében kitevő teran szőlőfajta tulajdonságait is a legelőnyösebb oldaláról képes bemutatni, és mint ahogy a juhfark Somlón muzsikál a legszebben, úgy a teran Motovun környékén. Maga a szőlőfajta tanninban és savakban is erőteljes, meggy, édes cseresznye és szeder mellett kellemes, fenyős, fűszeres karakterrel is rendelkezik. Elég kényes, ahhoz képest, hogy errefelé is őshonos; érzékeny például a napégésre, a magas páratartalom hatására pedig könnyen botritiszesedik – újabb két ok, hogy miért érdemes az Isztriai-félsziget belsejében, ott is inkább a magasban keresni a legtökéletesebben elkészített teranokat.
Tudj meg többet Horvátországról! Az idevonatkozó naplóbejegyzések itt érhetőek el