Várszegi Viktorral készítettem egy interjút is a bor kapcsán még mielőtt kóstoltam volna, úgyhogy igazán jól megismertem előzetesen ezt a tételt. Persze, tekintettel a fiatal borász rendkívül józan gondolkodására, és a szimpátiára, nehéz objektívnek maradni, de azért megpróbálom.

Ez a bor valószínűleg a fehérek között az a tétel, amely az egyébként vörösboros lelkű fogyasztót is mosolyra fakasztja: tartalmas, itthon ritkaságszámba menő már-már túlzásba vitt hordóhasználattal (három ország tölgyével ráadásul!), seprőfelkeveréssel, szóval mindent kapot, amit a csövön kifér. Próbáltuk több pohárból is, és nem mindegyikben muzsikált szépen, úgyhogy érdemes kísérletezni vele. Diszkrét illattal indít, ami rövid szellőztetés után dinamikusan fejlődik. Benne tipikus chardonnay-ra jellemző körtésség, vajasság, kis citrusos vonal, megtámogatva némi ananásszal. Kortyban a seprőfelkeverés szépen tetten érhető, a trópusi vonalhoz rákapcsolódik a hordóból érkező kókusz, és csupán leheletnyi vanília – ami nekem kifejezetten szimpatikus, mivel nem igazán rajongok a vaníliáért. Lecsengésben némi ásványosság, sós zárás; közepes hossz. 88p/100

A honi chardonnay-k mezőnyében ez egy kifejezetten szép bor, látszik és érződik benne az odafigyelés és a törődés. Azoknak, akik megcsömörlöttek már a sok illatosra erjesztett maradékcukros gejl bombáktól biztosan sok élvezetet okozhat ez a kis borocska, amely kifejezetten meghálálja, ha étel mellé fogyasztjuk.