Előbb vagy utóbb minden valamire való utazó eljut arra a gondolatra, hogy el kellene látogatni Szicíliába. Persze, ha tapasztalt utazóval állunk szemben, akkor feltételezhető, hogy ilyen elmélkedések nem a nyár közepén realizálódnak, amikor a mostani klímaváltozásnak köszönhetően már nem hogy a 40, de inkább az 50 fokot nyaldossa a hőmérő higanyszála. Az október-november viszont príma alkalom meglátogatni a saját magukat mini kontinensként aposztrofáló délolasz birodalmat, hiszen ekkor még bőségével lehet csobbani a tengerben is – legyen szó akár az igaziról akár a borok tengeréről.
Szicília nekem sokáig tartotta magát a legklasszabb külföldi élményeim élmezőnyében, így ilyen előélettel mindig szívesen térek vissza. És, bevallom, most nem volt elég egy nap az akklimatizálódáshoz: igaz, ezúttal a népszerű turistadesztinációktól távolabb vágtunk bele a legújabb borkalandokba. Szóval, szűzszicíliázók kedvéért mondom, hogy a sziget hangos és koszos, és kaotikus, és egyáltalán, mégcsak nyomokban sem tartalmaz semmi olyat, mint amit az ehhez képest steril Észak-Olaszországban megszoktunk. Linkelek is egy ilyen élményt gyorsan azok kedvéért, akik most úgy érzik, hogy eltántorodnának a további olvasástól.
Piemonte #6 – James Bond sofőrje
Viszont, ha túllendülünk ezeken az apróságokon, és ráérzünk Szicília ütemére, akkor nagyon lehet szeretni a szigetet. Vagyis, szigeteket, hiszen több apróság is tartozik hozzá. Borkészítés szempontjából Pantelleria és a Lipari neveket érdemes megjegyezni.
Mi most Sciaccát választottuk lokációul*, ezen belül is egy fantasztikus resort hotel biztosította a háttérországot, ha egyszer német nyugdíjas leszek, biztos, hogy ide minden évben szeretnék majd visszatérni. Térképen egy ugrásra esnek innen olyan fantasztikumok, és boros füleknek édesen csengő települések mint Menfi vagy Sambuca – a valósághoz hozzátartozik, hogy a szerpentinen kacskaringózva érdemes 1 perc/1 km-ben gondolkodni, ami azért jócskán megnöveli a menetidőt. Cserébe viszont helyenként lenyűgöző olajfaligetek, no és persze szőlőültetvények csavarják el a fejünket.
Egy ismerős név a palettán
Az első megálló a Feudo Arancio pincészet lett, és ez számunkra azért is érdekes, mert minimális kutatómunkával itthon is beszerezhetőek a boraik, köztük például az, amely – igen, ez most spoiler lesz – személy szerint engem a szicíliai tartózkodásom alatt a legegyértelműbben levett a lábamról. 2000-es alapításával egy viszonylag új borászatról van szó, legalábbis az olasz pincészetek több száz évre visszanyúló tradícióihoz mérve mindenképpen. Nem kevesebb mint 700 hektárról szüretelnek, és itt azért megjegyezném, hogy hiába látszik úgy,hogy Szicília picike, erről a szigetről háromszor annyi szőlő jön le, mint Új Zélandon. Na ugye, hogy mindjárt kevesebbnek tűnik a 700 hektár…
Ha nem készítenének itt jó borokat, akkor is érdemes ellátogatni hozzájuk, már csak azért is, mert nagyon szép épületben csiszolják készre az autochton fajtákat (ld. a borítókép), az egyébként elmúlt években már organikusan művelt szőlőültetvényikben pedig helyenként pálmafák is feltűnnek. Azért ez itthon nem annyira megszokott. És hogy ezen a forró klímán mitől lesznek mégsem túlfőtt, dzsemes karakterűek a boraik? Elmondásuk szerint annak köszönhetően, hogy évi 350 szeles napot tudhatnak magukénak.
Mi most három bort kóstoltunk meg, mindhárom a helyi koronázatlan királynak, a nero d’avolának állít méltó mementót. Intenzív és friss gyümölcsösség mellett elegáns fűszerezés vezeti a kortyot, telt, hosszú, precíz munka, neház benne hibát találni. A három bor közül az én kedvencem mégis a Hedonis maradt, ezt aztán azért később is kóstoltam, más körülmények között is (=amikor nem a borász tölti), és akkor is peckesen állt a poharamban. Hazatérvén nagy örömmel konstatáltam, hogy a Gianni neve által fémjelzett Via Italián is megtalálható, a lelkesedésem csak akkor hagyott alább, amikor megláttam rajta az árcédulát. Maradjunk annyiban, hogy nem a szicíliai boroktól megszokott 5-6 ezres sávban mocorog, cserébe viszont garantáltan nem okoz csalódást. És hát, egyszer élünk, ugye… de még egyszer, a lenti képen látható másik két bor, amely szintén elérhető itthon, ugyanolyan príma választás a nero d’avolával közelebbi ismerettséget kötni vágyóknak.
*Szicíliába a Consorzio di tutela vini DOC Sicilia meghívásából jutottam el, köszönet nekik a fantasztikus szervezésért, nem mindennapi élményekért
1 Comment