Létezik élet az olasz buborékok földjén a proseccón túl is.
Olaszország pezsgőborairól teljesen jogosan jut elsőként az eszünkbe a prosecco: 660 millió palackos évi mennyiségével, könnyen megszerethető karakterével, többségében kiváló árképzésével világszerte nagy népszerűségnek örvend. Alapja a glera szőlő, amely könnyed, gyümölcsös, bájos – kedves aromatikáját legjobban a tankpezsgős készítési eljárás, vagyis a martinotti (charmat) módszer fejezi ki legjobban. Ezekből a tulajdonságaiból pedig következik, hogy nem érdemes rá úgy tekinteni, mint a champagne alternatívájára, hanem önmagáért érdemes szeretni. A franciacortával viszont egészen más a helyzet.
Minden amit tudni érdemes a franciacortáról

A franciacorta kisbetűvel írva ugyanúgy egy pezsgőstílust jelent mint a champagne, nagybetűvel pedig a régiót. Ez utóbbival kezdem.
Lombardiában található, a Bergamótól kissé keletre fekvő Iseo-tótól (borítóképen ez látható) délre, mészköves területen. Ez az elhelyezkedés és mindenféle tengertől való tisztes távolság relatív hűvös klímát biztosít, amely tökéletes a pezsgőkészítéshez. A történelme nem nyúlik vissza régmúlt időkre, hiszen csupán a hatvanas években kezdtek el itt pezsgpkészítéssel foglalkozni – természetesen francia mintára. Ennek megfelelően a franciacorta alapját elsősorban chardonnay és pinot nero (vagyis pinot noir) adja, kisebb arányban pinot bianco (pinot blanc), illetve az utóbbi években egyre tudatosabban az őshonos erbamat is szerephez jut. Vagyis, láthatjuk, hogy a pezsgők alapjait itt is a Champagne-ban megszokott fajták teszik ki, a készítés módja is ugyanaz – a nemzetiségen túl általánosságban beszélve a legfőbb különbséget az érlelés ideje adja.
Aki kicsit is jártas a champagne-ok világában, tudja, hogy a jó champagne-hoz idő kell, hiszen a sokak által kedvelt kenyeres jegyek és krémes textúrák hosszú hónapok alatt fejlődnek ki. Míg a champagne kötelezően előírt minimum érlelése 9 hónap, addig az új “évjáratos” franciacortákra ennél hosszabban kell várni – megéri. Az évjáratost azért írtam idézőjelbe, mert Champagne esetében az innen kikerülő termékek zöme nem egy évjáratból származik, és bár konkrétan a franciacortákon sem igen találunk évszámot, ők jellemzően nem dolgoznak ún. reserve tételekkel.
Franciacorta stílusok avagy mi mit jelent a palackon
- Franciacorta Brut / Extra Brut / Dosage Zero
Minimum érlelés: 18 hónap
A „belépőszint”, ami már önmagában is többet ad, mint sok más régió csúcstételei. - Franciacorta Satèn
Minimum érlelés: 24 hónap
Csak fehér szőlőből készül, alacsonyabb nyomással, kifejezetten selymes érzetű. - Franciacorta Rosé
Minimum érlelés: 24 hónap
Pinot nero dominanciával, határozottabb testtel és komolyabb karakterrel. - Franciacorta Millesimato
Minimum érlelés: 30 hónap
Egyetlen évjárat bora, koncentráltabb, összetettebb stílus. - Franciacorta Riserva
Minimum érlelés: 60 hónap
A csúcs: hosszú érlelés, mélység, komplexitás – ezek már nem csak ünnepi italok.

Ami miatt még szeretni lehet
Olaszország szerelmeseként nálam a franciacorta az egyértelmű favorit, már csak annak okán is, hogy itt tényleg az alaptételek is válogatás nélkül megütik az ízlésemet. Bár maga a régió összesen 20 ezer hektárt tesz ki, pezsgőt csupán 3 ezer hektárról készítenek – ez ugye kisebb mint Tokaj. Ennek megfelelően itt nincsenek igazi mágnás nagybirtokok, hanem minden családi kézben van, így itt biztosak lehetünk benne, hogy minden palack megkapja a megfelelő figyelmet. A legjobbat pedig a végére hagytam: egyre többen állítják át a birtokot organikus művelésre, jelenleg ez a szám egészen megdöbbentő: 66%-ot művelnek így.
Mit igyunk, kiktől igyunk? A franciacorta név önmagában elég erős márka, így kisebb nevekkel is érdemes kísérletezni. Az abszolút piacvezető termelők: Ca’ del Bosco, Bellavista, illetve az itthon is ismét elérhető Berlucchi – ez utóbbit jó szívvel ajánlom. A kis mennyiség persze azt is predesztinálja, hogy a nagy Olaszország képes felszippantani az elérhető palackok egy jelentős részét: legtöbbször a Contadi Castaldi címkékkel találkozhatunk olasz bárokkal. Az én eddigi abszolút favoritom a Monte Rossa pincészet, aki a fantasztikusan magas minőség mellett alighanem Olaszország legcsúnyább boros címkéje címéért is esélyesként szállna harcba.



