Régen nem voltam nemzetközi borversenyen borbíra, így már ezért is örültem, hogy pár évnyi kihagyás után újra meghívót kaptam a Concours Mondial du Bruxelles borversenytől.
Maga a borverseny a Decanter szintjére pozicionálja magát. Mintaszámban, és megjegyzem, árban is ott vannak; csak míg a Decanteren egy ültőhelyükben (egy hét alatt kb.) bírálják el a beküldött borokat, addig itt több szekcióra bontva történik meg mindez. Mindjárt továbbmegyek, csak ezen a ponton szeretnék egy fontos dolgot megemlíteni: a borversenyekre a borászatok, ritkábban a kereskedők küldik be a borokat. Ha azt látjuk, hogy egy pince még sosem nyert semmit a boraival, nem jelenti feltétlen azt, hogy minőségben nincs ott a helye a legjobbak között – lehet csak soha nem mérette meg magát.
A világ legnagyobb borversenyeire idén 100 ezer forint nettó a mintánkénti nevezési díj, így szegényesebb cash flow esetében érthető módon nem azon lesz a fókusz, hogy a borász benevezze valamelyik tételét egy borversenyre. Vannak egyébként, akik elvből nem neveznek, és vannak, akiknek már nincs szüksége erre a plussz marketing erőre (pl. Szepsy). És a kétkedőknek pedig a legjobb példa nálam mindig a St. Andrea: a Decanter borversenyen bekerültek a legjobb 50 közé, egyből felfigyelt rájuk a szakma, és egymásnak adták a kilincset náluk a világ legnevesebb borítészei, amivel egyből egy áremelést is kiválóan meg lehet már indokolni. Vissza a Concours-hoz.
A világ egyik legtrendibb szőlőfajtája
A fentebb említett több szekcióból az egyik a Sauvignon Blanc, az én meghívóm is most erre szólt. Magát a versenyt nem kell túlmagyarázni. A világ számos szegletéből érkező fajtabort szemléz a zsűri, jellemzően 5-8 tételszámmal bíró úgynevezett fligh-okra bontva vakon (egyedül az évjáratot látjuk, illetve hát ez esetben a fajta adott volt): ezeknél a közös nevező többségében az azonos termőhely. Több zsűriasztal van, egy ilyen asztalnál pedig 5-6 különböző országból, sokszor különböző szakmákból érkező bíra értékeli a borokat: először mindenki pontoz, jegyzetel, majd az egyes pontszámok végeztével a társaságból kinevezett tapasztalt zsűrielnök megmondja az átlagpontszámot, és jöhet az eszmecsere. Ez utóbbi az egyik oka annak, amiért szeretek borversenyeken zsűrizni: ilyen típusú tapasztalatcserére nem minden nap van az embernek lehetősége. A másik ok pedig nyilvánvaló: olyan borokat tudok egy borversenyen megkóstolni, amelyeket máshol nem igazán van vagy lenne alkalmam.
Nagyon szeretem a sauvignon blanc-t – ez az a mondat, amelyre a feketeöves borsznobok egyből felhúzzák a szemöldöküket –, mert rendkívü sokoldalú fajtának tartom. Lehet könnyed, filigrán, eltekintve az alkoholtól olyan mint egy limonádé: ha valaki még életében nem kóstolt jó bort, egy precízen elkészített friss sauvignon-nal egyből megérti az ebben a világban rejlő csodát. És, kellő odafigyeléssel, kifinomult hordóhasználattal, több évnyi türelemmel lehet belőle csodás komoly fehérborokat is készíteni – az meg tényleg csak a cseresznye a torta habján, hogy olyanokat, amelyek adott esetben a termőhelyet is visszaadják.

Trópusi gyümölcsök, citrusok, csalán, spárga, jázmin, egres: tipikus sauvignon blanc aromák, amelyek egy friss, reduktív (ún. technológiai) borból úgy kiabálnak, hogy nem tudnék még egy ilyen vakon is 100% biztossággal felismerhető szőlőfajtát mellé tenni. Ha az újvilágból jön – és sokszor jön onnan – ezekhez csatlakozik egy nagyon erős zöldpaprika íz (leszámítva Dél-Afrikát, ők valahogy mintha megrekedtek volna Európa és a világ többi része között a borkészítésben, nagyon nehéz vakon megmondani, hogy ez Dél-Afrika vagy éppen Franciaország).
Néhány hónapos seprőn tartásból a frissességet kiegészíti egy kis krémesség, teltebb kortyérzet; termőhelytől függően jöhet ásványos, minerális karakter is mellé – hordóból pedig természetesen tanninok. Magas savai nem engedik elkószálni a túlburjánzó aromatikát, megfenyítik a cukrokat: egy kellő odafigyelés mellett készített sauvignon soha nem lesz gejl; megkapó bájának mindig lesz egy határozott gerincessége is. Aromatikus szőlőfajtaként szerintem a pezsgőkészítés belőle tévút: de nyitott vagyok etekintetben, lehet rámcáfolni!

Innen jönnek a legszebb borok
A magas savak persze azt is jelentik, hogy nálunk nem ok nélkül foglalkoznak kevesen a szőlőfajtával: a sauvignon ugyanis kifejezetten a hűvösebb éghajlaton teljesít jól, a meleg kiöli belőle a gerincet, a friss aromatikát. Elkeserédesre semmi ok: a világ egyik legtrendibb szőlőfajtájáról van szó, így itthon akár a hiper-szuperek polcairól is beszerezhetőek az etalonnak számító új zélandi sauvignonok, ráadásul import áruhoz képest meglehetősen baráti áron. Aki pedig készen áll arra, hogy komolyabb fajtaborokba is belekortyolna, üljön autóba: néhány órára fekszik tőlünk az érlelt, hordózott sauvignonok etalonjának számító Steiermark, ami egyébként önmagában is elég gyönyörű vidék, de turistákra, borturistákra is készen állva várnak.

Ezek az etalon osztrák borok a Concours flight-jaiból is könnyedén kiszúrhatóak voltak vakon: német és osztrák zsűritűrsaim is már illatból megmondták a termőhelyet. Hasonlóképpen, a füstös, minerális karakterre egy emberként tippelték a borítészek Loire-t, és néztek tanácstalanul a dél-afrikai flight esetében. Számomra egyértelműen pozitív meglepetést hozott Steiermark déli része: a borvidék másik felét birtokló szlovének a sógorokhoz hasonlóképpen jól értenenek a precíz borkészítéshez. A három napos intenzív kóstolás végén az utolsó flight hozta el a legnagyobb flow-élményt: az északolasz Alto-Adige tette ezúttal a legmagasabbra a lécet – nálam legalábbis biztosan.

A mi poharainkba nem került ezúttal sok újvilág, de a teljesség kedvéért írom, hogy Chile és Argentina magasabban fekvő területein is egyre sűrűbben zöldel a sauvignon, illetve Mexikó is próbálkozik néhány éve már ezzel a fajtával. Legfrissebb sauvignon blanc-os hírek, illetve pontszámok elérhetően a CMB Sauvignon Blanc Selection oldalain.



