A borvilág egyik leggyakrabban használt kifejezése lett az utóbbi években a storytelling. A borászatok történeteket mesélnek: dűlőkről, családi hagyományokról, ősi szőlőfajtákról, különleges termőhelyekről, fenntarthatóságról. És ezek a történetek sok esetben valóban igazak, a probléma nem ezzel van, hanem azzal, hogy egy idő után mindenki ugyanazt mondja.
Néhány éve még egyértelműen megkülönböztető ereje lehetett annak, ha egy borászat azt kommunikálta, hogy egyedi terroiron dolgozik, vulkanikus talajon gazdálkodik, vagy természetközeli módon készíti a borait. Ezek olyan üzenetek voltak, amelyek könnyen kapcsolódtak a fogyasztókhoz: hitelesnek, különlegesnek és értékesnek tűntek.
Ma viszont már szinte minden borvidéken találkozunk hasonló történetekkel. És amikor mindenki ugyanazt mondja, a történet elveszíti azt a képességét, amiért eredetileg fontos volt: hogy megkülönböztessen; és összemossa a saját márkánkat a szomszédéval, aki történetesen ugyanazt mondja, amit mi.
Egy jó borászati márka története nem attól működik, hogy szép
Hanem attól, hogy csak az adott borászathoz kapcsolódik.
Egy vulkanikus termőhely önmagában például izgalmas adottság, ugyanakkor a világ számos borvidékén találunk vulkanikus talajokat. A “terroir kifejezése” önmagában ma már kevésbé stratégia, inkább alapvetés: szinte minden komoly borászat ezt szeretné megmutatni valamilyen formában – még az is, amelyiknek egyébként nagyon nem erre kellene építenie.
A kérdés sokkal inkább az, hogy mi az a nézőpont, amelyből az adott borászat a történetét egyedivé tudja tenni.
Partnereim között van egy olyan borász, aki tökéletes példa a fentiekre: egy hagyományosan fehérborosnak tartott borvidéken döntött úgy, hogy pinot noirral foglalkozik. Ez önmagában nem feltétlenül egyszerű út: miközben a szakma jelentős része ma arról beszél, hogy a világpiacon az őshonos szőlőfajták jelenthetik a kitörési pontot, ő egy teljesen ellenkező irány mellett tette le a voksát. Nem azért, mert figyelmen kívül hagyná a trendeket, hanem mert tudatos döntést hozott arról, milyen borászatot is szeretne építeni.
És végső soron pontosan erről szól a márkaépítés. Nem arról, hogy megtaláljuk azt az üzenetet, amit mindenki más is használ, hanem arról, hogy megtaláljuk azt, amit csak mi tudunk hitelesen képviselni. Egy erős borászati márka nem attól lesz emlékezetes, hogy a leghangosabban mondja ugyanazt, amit mindenki más, hanem attól, hogy van egy világos válasza arra a kérdésre:
Miért éppen ez a borászat?
Ez az a kérdés, amelyre egy jó történetnek hosszú éveken keresztül választ kell adnia.
Borászati márkaépítés sorozatomban olyan kérdésekkel foglalkozom, amelyek a bor, a kommunikáció és a márkastratégia metszéspontjában állnak. Munkám során borászatoknak segítek abban, hogy megtalálják és tudatosan építsék azt az egyedi pozíciót, amely megkülönbözteti őket a piacon.
A kiemelt képet ezúttal nem én, hanem egy nagyon ügyes fotós, Szabó Miklós készítette.



