A Concours Mondial du Bruxelles záróakkordjaként végre nemcsak önszorgalomból az ebéd mellé elfogyasztott calabriai borok vagy a reptéri duty free címkéi jelentették a helyi borkínálat sokszínűségét, hanem elvittek bennünket terepre is, hogy eképpen testközelből szemlélhessük meg az itteni borkészítés minden csínyját-bínját.
Arról, hogy milyen borokkal lehet itt találkozni, itt írtam.
A minap szembe jött velem egy délolasz régió borait bemutató előadás, amelyben szó volt Campaniáról, Pugliáról, Szicíliáról – sőt, még Liguria is szóba került. Persze, érthető, hogy Calabria nem tartozik a tankönyvi tananyaghoz, hiszen az itt megtermelt boroknak csupán 5%-a esik valamilyen szabályozás alá. A maradékot is ismerjük viszont: ezek teszik ki a toszkán álomkirándulásainkon az ebéd és/vagy vacsora mellé felhajtott kupicákban lévő zamatos asztali borok nagyrészét; de akkor is gyanakodhatunk, ha itthon a hiper-szuperekben olyan olasz borokkal találkozunk, amelynél nem beazonosítható a származási hely.
Ez a szabályozás alá tartozó 5% viszont olyan tényező, amelyért érdemes elzarándokolni a régióba; vagy jobban körülnézni akár a hazai borkereskedések polcain is. A kevésbé szem előtt lévő régiók nagy előnye, hogy gyakorlatilag gombokért lehet sokszor igen kiváló tételeket találni.
A húzónevek, akikért érdemes országokat átszelni (vagy legalább jobban szemügyrevenni a webshopok kínálatait)
Az egyik legnagyobb név minden kétséget kizárólag a Librandi, amely 232 hektáros, hat területen is jelenlévő birtokával az egyik vezető termelő. 1953-as alapítása óta jelenleg a harmadik generáció egyengeti a tételek sorsát, amelyek között kiváló, maglioccóból készített pezsgőt is találunk. A calabriai klíma ugyanis a magas hegyein uralkodó hűvösebb éghajlat miatt tökéletes pezsgőkészítésre is, és sokan próbálkoznak is a methode traditionnelle-lel. Mindemellett a birtok nemcsak marketing fogásként hisz a tradíciókban: a helyi kutatóintézettel szoros együttműködésben 200 ősi fajtával foglalkozik.
Hozzájuk képest az Ippolito kicsit kisebb, mindössze 100 hektárnyi termőterülettel rendelkezik (kb. mint egy nevesebb szekszárdi birtok), a Calabriában eltöltött napok során pedig egy dolog tűnt biztosnak: legyen szó akár egy hűs rozéról, virgonc fehérről, vagy komoly, elmélkedős vörösről, az Ippolito boraival nem lehet mellényúlni.
Fő fokuszban náluk a gaglioppo mellett egyéb helyi fajták állnak, olyanok, mint a greco bianco, vagy a calabrese és a pecorello. Boraikkal ma már négy kontinensen vannak jelen, és örömmel mondhatom, hogy nálunk is beszerezhető tételekről van szó.
Következzenek hát a szupergörögök
Az, hogy Calabriában a bortermelés ilyen jelentőségre tett szert, nagyban köszönhető a görögöknek, akik az első szőlőtőkéket elültették a csizma orrában. A legenda szerint az első olimpikonok is szíves örömest fogyasztották az itt szűrt bort, például Milo, aki állítólag napi 10 liter bort is elfogyasztott. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen akkoriban az alkoholtartalom is más lehetett, valamint a víz szenyezettsége miatt is sokan részesítették előnyben a borokat, ha hidratálásról volt szó.
És a görögök, ha már elültették a szőlőket itt, hát a mai napig gondjukat is viselik: ugyanis még napjainkban is találni itt görög anyanyelvű falut! Az itteni görög kolónia fővárosát Bovának hívják, a nyelven túl őrzik hagyományaikat, tradicionális ételeiket is. A városka mindezen túl azért is jelentős, ugyanis mellette terül el a Palazzi IGT, amely annak ellenére remek vörös- és rozéborokat takar, hogy azok „csak IGT” (Indicazione Geografica Tipica) státuszúak. Számomra kiemelkedő termelőnek bizonyult itt Nesci, aki helyi – tekintettel arra, hogy már majdnem Szicíliában vagyunk – nerello mascalese és nocera fajták mellett foglalkozik olyan nemzetköziekkel is, mint amilyen a cabernet sauvignon, a syrah vagy a merlot. Ez utóbbiból készült Chapeaux tételük például egy olyan választása az IGT szortimentnek, amely megízlelése után értetlenkedünk, hogy a szupertoszkánok után miért nem terjedtek el a szupergörögök.
