Rókusfalvy Pál 25 éve érkezett meg az Etyeki borvidék névadó településére, hogy új lendületet adjon Budapest szőlőskertjének.
A suliban van egy olyan vizsga, ahol a világ legjelentősebb borvidékeinek meg kell tanulni a talaját, azt, hogy milyen szőlőt termesztenek arrafelé, és hogyan készítenek belőlük bort. Állítólag ez a legnehezebb vizsga, és értelemszerűen a felkészülés is erre a legszárazabb; úgyhogy minden előadó más tippeket ad a felkészüléshez. A legjobb tanács ezek közül az volt, hogy amikor már elegünk van az egészből, akkor csukjuk be az összes könyvet, menjünk le a pincébe és hozzunk fel egy Elég Jó Bort, bontsuk ki, dőljünk hátra és miközben belekortyolunk, jusson eszünkbe, miért is csináljuk ezt az egészet.
Amikor az ember borokkal foglalkozik, sokszor nehéz meghúzni a határvonalat magánélet és munka között; ami persze valahol megmosolyogtató. Kicsit olyan lehet ez, mint a séfnek: tulajdonképpen megértem, hogy otthon nem akar főzni, vagy, ha mégiscsak, akkor beéri egy olyan egyszerű étellel is, mint a rakott krumpli – minden fakszni nélkül. (És közben olvasom, hogy van olyan séf, aki a KFC-be jár kajálni; én biztosan nem vetek rá követ.) Éppen ezért, amikor egy olyan meghívót kapok, amely szombat estére szól, azért elgondolkodok egy pillanatig, mielőtt rábólintok – és ehhez azért az is kell, hogy olyan helyről jöjjön, amely felkelti az ember kíváncsiságát.

Etyekre kimenni mindig nosztalgikus érzés. Még a corporate életben igyekeztem világokat megváltani, amikor először jártam Budapest szőlőskertjében – nevezetesen a Rókusfalvy Fogadóban volt valami céges rendezvény. De, töltöttem itt születésnapomat is, amely egybeesett a téli Etyeki Piknikkel, emlékszem, aznap havazott először, barátokkal voltunk – ennél többet aligha kívánhat az ember a születésnapjára (maximum csak annyit, hogy a havazás ne csak első, hanem utolsó is legyen – igen, tudom, de én a nyarat szeretem). Két évig jártam ide dolgozni is, az Etyeki Kúriánál tartottam borkóstolókat, és bár biztosan voltak rossz napok, így utólag visszagondolva kellemes vendégélményekre emlékszem csak. Olyanokra, amelyek után őszinte, pozitív visszacsatolásokat kaptam; meghatókra, amelyek megríkattak; és sikerélményekre, amikor eladtam egy díszdobozos pinot noir válogatást – ez olyannyira igaz, hogy így nagyjából öt év elteltével találkoztam a vevővel egy borbemutatón, és felismertem az arcát… Ezúttal, ezen a novemberi szombaton egy újabb etyeki emlékkel igyekeztem gazdagabbá válni.
25 éve Etyeken
Abból a generációból jövök, amelynek Rókusfalvy Pál, akármit is csinál, mindig az egykori rádiós marad. És, azt hiszem tesz is róla, hogy ez így legyen; legalábbis én soha nem láttam, hogy elszaladt volna vele a ló, és közben egy kicsit olyan is, mint Jókai aranyembere: amihez nyúl, abból arany születik. A felesége annak idején azt kérte tőle, vegyenek egy kis házat Toszkánában, mert majd ott szeretné a nyugdíjas éveit tölteni; ki tudja milyen indittatásból, Rókusfalvy Etyekre vitte ki az újasszonyt, hogy ugyan nem Toszkána, de azért ez is elég szép, és mit szólna, ha itt vennének inkább valamit. Konkrétan olaszrizling szőlőt, amelyből bort is lehetne készíteni… Állítólag van még belőle pár palack, bár a mostanában leginkább miniszteri kormánybiztosként tevékenykedő Pál eléggé önkritikusan azt mondja: nem igazán lett iható.

Így kezdődött az etyeki Rókusfalvy Birtok története, 25 évvel ezelőtt, és a mostani esemény ezt az eltelt negyed századot hivatott megünnepelni. Körbenézek, és nagyjából sehol egy ismerős arc, pedig azt hittem, hogy borász kollégák és barátok, neadjisten politikusok veszik körül majd Palit – helyettük most a család (akinek megvan ez a bibliográfiai adat az tudja, hogy hatan vannak testvérek; és már unokák is vannak – lehet számolni ez mit jelent), jelenlegi és egykori kollégák, itt-ott gyerekek, néhány évesek és három hónaposak, valamint két jólnevelt vendégkutya veszik körbe a miniszteri kormánybiztost. Mert ez a 25 éves borbemutató és vacsora nemcsak egy visszatekintés, hanem köszönet is mindazoknak, akik ha csak néhány esztendő erejéig is, de azért fáradoztak, hogy a Rókusfalvy Birtok ma Borhotellel, Michelin-ajánlott étteremmel Etyek egyik méltán sokat látogatott helye legyen.

A borok mellé érkeznek a nosztalgikus történetek, visszaemlékezések, megemlékezések: és itt már helyük van borász barátoknak is, néhai Bussay Lászlónak például, aki Pali három hónapos gyerekét annak idején úgy nyugtatta meg, hogy borba mártotta a gyerek anyja kisujját. Az este nem csak Paliról szól, érkeznek az egyéb tulajdonosi beszédek, igyekeznek nem fókuszt veszíteni és arról beszélni, miért ezeket a borokat választották – van itt esküvőre megálmodott tétel, a Fresküvé és olyan is, amely a második generáció, Palkó új-zélandi és amerikai pinot noir tanulmányainak állít emléket. Mit mondhatnék: ez azért egy Elég Jó Bor.
Ahogy a pohárba kerülnek az újabb borok, és készülődik a vacsora, a zsivaj is egyre nagyobb. Oldódnak a kapcsolatok, egymásra találnak régi és új kollégák; Etyek pedig odakint lassan lefeküdni készül, hogy ráfoduljon egy újabb mozgalmas, vendégekkel, turistákkal teli napra, mert részint a soktagú Rókusfalvy családnak is köszönhetően is itt azért többnyire zajlik az élet.



