A februári Kéknyelű Ízelítő zárt körű kóstolón kóstoltam először ezt a bort, vakon; majd Istvándy Gergő jóvoltából itthonra is került egy palack. Habár a kóstolón egyértelműen az volt a konszenzus, hogy ezek a kéknyelű borok érlelve jók, nálam egy napot sem érett tovább. Itthon újrakóstolva is szinte szóról szóra hasonló jegyzetet írtam, mint a kóstolón, ami nekem egy jó visszajelzés, hogy a 42 vakon kóstolt tétel közül a 39-nél biztosan nem lankadt még a figyelmem és az ízlelőbimbóm. Nos, ez egy szép, karcos, elegáns fehér bor, szép gerinccel, penge savakkal (blah, tudom, most elvesztek pár olvasót), aromáiban az itthoni gyümölcsöskertek közkedvelt fái mellett némi tropikus beütéssel, úgy mint kiwi és ananász. Lecsengésben szép mineralitás, sós lezárás örvendeztet meg, tagadhatatlanul badacsonyi. Nem volt fában, ami részint jó, mert üdítő élményt nyújt, de én jobban szeretem a fehérbort, ha megfelelő hordóhasználat kíséri. Ha nagy hordó, akkor az, (barrik semmiképpen se!) de így nekem hiányzik kicsit a mélység. De ez aztán ízlések és pofonok, aki hajlandó mélyen a zsebébe nyúlni, biztos lehet benne, hogy egy korrekt, nem hétköznapi fehérbor landol majd a bevásárló kosarában – mivel fehérborhoz képest Gergő ceruzája azért kicsit vastagon fogott. Mivel a fajta kuriózum (nem egészen 50 hektáron termesztik), ráadásul ebből a borból nem készült 900 palack se, szerintem ajándéknak is tökéletes. Vajon hányszor mondjuk egy évben vacsoránál, hogy jajj Szívem, úgy innék egy pohár finom kéknyelűt?! 86p/100