Most, hogy már majdnem elfogyott az egész palackkal, eszembe jutott, hogy ezt a bort azzal a gondolattal tettem el a pince mélyére tavasszal, hogy majd jól megfeledkezem róla, mert évek múlva biztosan jobb lesz meginni. Viszont most már mindegy, és ez az eredeti terv is azért jutott eszembe, mert szerintem ennek a bornak még érnie kellene – gyakori probléma ez a magyar borok tengerén, a nagy átlagfogyasztó arra esküszik, hogy a poharukba került tétel minél frissebb legyen. Így a Bonsaiból is már új évjárat fut (2021, én a 2020-asat kóstoltam). Persze a borászt sem lehet hibáztatni, hiszen nem akar milliókat elfektetni palackozott bor formájában évekig, hogy aztán majd egyszer előhozza őket a napvilágra, a fogyasztóközönség pedig fintorogva ne vegye meg, mondván, hogy milyen régi, biztosan a nyakán maradt. Azért valamiféle szabályozás , a jelenleginél jóval szigorúbb, egyszer jó lenne, az pedig még jobb lenne, ha minden szekszárdi kisgyerek fejből vágná a paramétereket.

Szóval összességében nekem ez a bor egy kicsit vékony, de ettől eltekintve szép egyensúlyban van. Szolíd, visszafogott íz- és illatvilág, amelyben dominálnak a bogyósok, fekete ribizli, áfonya és egy kis josta is beköszön, miközben hozza a szekszárdi borokra jellemző fűszerességet. Persze, nem szabad amellett sem elmenni szó nélkül, hogy ennek létezik ám egy nagytestvére is, és abban biztos vagyok, hogy egymás mellett kóstolva máris jobban érezzük a bor helyét a sorban. Nálam egy pollo alla cacciatore étel kísérője lett, és tekintettel arra, hogy a recept egyik hozzávalója bor, bele is került, és a fűszeres zamata szépen kiegészítette az étel ízvilágát. 86/100