Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Piemonte #10 – Időutazás az instant rögvalóság helyett

A 2000-es évek elején jelent meg Stahl Judit Gyorsan, valami finomat című szakácskönyve, amely azt ígérte, hogy a receptekkel bárki mindössze 35 perc leforgása alatt kiváló ebédet tud az asztalra tenni. Szűk egy évtizeddel később Jamie Oliver ezt az időhosszt kevesebb mint a felére csökkentette. Eközben persze az internet sem szunnyadt, a felhorgadó digitális valóságban megjelent Fördős Zé, és a Megúszós kajákkal elhappolta az aranyérmet a gyorsasági ételkészítés hazai bajnokságán. 
Mindeközben végignéztük, ahogy szép lassacskán megbarnul a szekrény tetején a féltve őrzött, Kereskedőházas aszú, és vártuk, hogy eljöjjön az az ünnepi pillanat, amelyre koccinthatunk a néhány éve ajándékul kapott Gere Koparral. Ezt a mai napig is várjuk. Ha valaki ma bort vesz, nem azért teszi, hogy eltegyen belőle egy kartonnal, és hogy minden évben felbontson egy-egy palackot, vagy hogy évek múltán vertikális kóstolót szervezzen a barátainak. (Tisztelet a kivételnek.)
Így aztán persze hogy a kínálat összecsiszolódott a kereslettel, az instant rögvalóság kegyetlen élvhajhászaival, és rájött, hogy rozékészítéssel, könnyű, illatos, erőltetett menetben már kora ősszel piacra pattintott reduktív fehérekkel gyorsabb, nagyobb, és könnyebb a megfelelő mértékű cashflow megteremtése. Ma, nemhogy idén januárban ó a 2022-es bor, már tavaly szeptemberben is az volt. Csak nem olyan megfontolásból, mint valaha… miközben tőlünk 10 órányi autóútra délnyugatra egy olyan rejtett csillagrendszer húzódik, ahol a borok, területek és évjáratok koordinátarendszerében naponta mártózhatunk meg egy jóleső múltidéző időutazásban.

 

La Morra

 

Ahol megállt az idő

“Az az igazság, hogy mi nem ezeket az új évjáratú borokat isszuk, hanem a 10 évvel ezelőttieket. Persze, vannak régebbi tételeink is, nekem 2000-ig van szabad bejárásom a trezorba. Az azelőtti borok tárolójának kulcsából mindössze egy van, az is édesapám zsebében. Egyszer adta oda, de fiatal voltam, sok bort felbontottam… azt hiszem, én ezt már csak megörökölni fogom tőle.
A borászatot 2015-ben vettem át. Először csak 300 palackot tettem félre az egyes tételekből a kereskedőknek. De, mi is rájártunk, mert ezek a régebbi évjáratok az igazán szépek, nem a frissek. Úgyhogy most már kétszer 300-at teszek félre: egyszer a kereskedőnek, és egyszer magunknak.” – mondja egy piemonti barolotermelő vacsora közben, majd megkínál egy 2007-es borral. Nyoma sincs benne a kornak. (ti. a bornak, bár a termelő is a legifjabb generáció)
piemonti vörösborok
Piemontban mintha megállt volna az idő. És bár lehetne azt mondani, hogy persze, ha olyan tanninban és savban világbajnok szőlőfajtájuk van, mint a nebbiolo, akkor könnyű türelmesnek maradni, hiszen ez az egyetlen lehetőség. De, ez sem igaz, mivel a nebbioloból készített két, minden tekintetben csúcsbor, a barolo és a barbaresco csupán a régió termelésének 3%-át adja, és, nem is minden nebbiolo-fürt végzi barolóként, vagy barbarescóként. Ott van még a roero, amely csak néhány éve eredt a nagytestvérek évtizedes tündöklésének a nyomába, és persze olyan “faluborok”, mint például a nebbiolo d’alba is készülhetnek belőle.  Ez utóbbi egyébként, csupán 2-3 éves érleléssel is könnyedén a mindennapok ivóborává szelidül.

 

Friuli #1 – Mit csináljunk Udinében?

És, ha már ivóbor, akkor persze ne feledkezzünk meg a barbera szőlőfajtáról sem, amely a régió vöröseinek zömét teszi ki – és mint olyan, szintén elég szép dallamokon muzsikál. Jelentős telepítés még a dolcetto – a nevével ellentétben nem édes bor készül belőle –, de ha valaki a vidéken jár, érdemes olyan, az előzőeknél könnyebben az ember szívét eltaláló fajtákat is megkóstolni, mint a freisa, brachetto, grignolino és ruché. Vagy, mint az én éppen aktuális kedvencem, a verduno pelaverga, amelynek a nevét kiejtve is egyből jobb kedvünk támad, és amely vakon kóstolva egyfajta átmenet a siller és a kadarka között, a színe azonban ezeknél jóval markánsabb. 
Persze, Piemontban is találunk fehérszőlőt, például kezdetnek ott van mindjárt a moscato, amely a szintén világszerte népszerű moscato d’Astinak biztosít alapanyagot. Fanyalgók kedvéért írom, hogy egy csodálatos desszertbor, amelyet helyben, különösképpen, ha a közelünkben van egy mogyorós sütemény, semmiképpen sem szabad kihagyni.

folyt. köv. és most már tényleg rátérek a nebbiolóra.

HA TETSZIK, AMIT OLVASOL,

akkor ne maradj le: kapd meg az új bejegyzéseket emailben!

We don’t spam! Read our privacy policy for more info.

Leave a comment