Az újságíró legnagyobb ellensége minden bizonnyal a karakterlimit, amely főleg nyomtatott magazinban elég frusztráló, mert hát nem szórakozásból kéri a főszerkesztő, hogy ez bizony most csak ennyi legyen. De online is: kénytelen vagyok olykor-olykor önkritikát gyakorolni, hogy esetleg nem mindenkit érdekel ilyen hosszan a mondanivalóm. Úgyhogy míg az előző posztban csak belengettem Martina Francát, most mutatok még pár érdekességet, olyanoknak, akik nem először választják Pugliát nyaralásuk úti céljául.
Cisternino
Alighanem ez még a legelvetemültebb Google-os Puglia listáról is hiányzik, nem is értem, hogy találnak ide emberek! Nekem mondjuk azért jutott eszembe, mert a YouTube-on követem Gordon, Gino és Fred kalandjait: három, mondjuk úgy, hogy brit tévés celeb utazgat és borozik, valamint természetesen eszik keresztül-kasul Európán, néha főznek is, és mindig igyekeznek viccesnek lenni, ami abból a helyzetkomikumból adódóan, hogy csak Gordon a tipikus karótnyelt tősgyökeres brit, elég sokszor sikerül is. A trió tagja Gino, aki egyébként nagyon sok mindent jegyez, például egy saját Tv műsort, amelyben eredeti hazáját, Olaszországot barangolja be. Nos, az ő pugliai műsorában volt benne Cisternino.
Ami szerelem első látásra. Már az idevezető út is trullókkal van kikövezve, a hófehérre meszelt falak között pedig aránylag kevés a szuvenírt áruló bolt – van viszont egy utánozhatatlan hangulata, amely a fék nélkül bringázó gyerekhaddal lesz teljes.
Locorotondo
Cisternino és Alberobello között fekszik félúton, és mindkettővel vetekszik szépségében. A városba feltekergőzve persze ez nem mindig ennyire egyértelmű, de ha megtaláljuk a centróba vezető utat, akkor már nincs más dolgunk, mint élvezni a látványt.
Trani
Baritól másfél óra autóútra fekszik, északra. Úgy 10 évvel ezelőtt már jártam itt egyszer, nem sok mindenre emlékeztem, csak arra, hogy nekem Bari jobban bejött – mostanra azért már nem fogalmaznék ennyire sarkosan. Itt jártunk olasz nemzeti ünnepre esett, szóval üdítő volt látni, ahogy a városlakók fel-alá sétálnak a korzón az egész pereputtyal. Szédületes épületek, türkizkék tengeren ringatózó hajók, hajóskapitányok a sarki bárban. Kihagyhatatlan.
Gravina in Puglia
Mi északról jutottunk ide, nem Matera felől, és hát az idevezető út is már elég szájtátós volt: sehol senki, elhagyatott autópálya, szelíd dombok tetején magasodó hívogató városok, ahol nem álltunk meg, hogy még naplemente előtt megérkezzünk Gravinába. Ismét hasonlattal élek: olyan, mint egy pici Matera, a legutóbbi James Bond alkotói össze is gyúrták a két települést az intróban.
A híd, amelyen Daniel Craig áll, pedig a fenti kép. És hiába vált közkedvelt filmes lokációvá a település, a turisták mégsem ide, hanem a szomszédos Materába zarándokolnak tömegessével, ami egy egészen különleges bájt kölcsönöz a helynek.
Vieste
Megyünk egyre mélyebbre Puglia látnialóiba. Viestét egy olasz portálon találtam, két-három másikkal együtt. Tranitól is északabbra van, egy kis pukliban, és nem szépítem: macerás eljutni oda, egy nemzeti park szerpentines útján át, fél óra a kacskaringózás minimum, ha beszorulunk egy német lakóautó mögé, akkor több. Előzni esélytelen. Cserébe nagyon szép a kilátás, amit hol a sofőr, hol az utas lát, a tipikus halászfalu képét magára öltő Vieste pedig elég zegzugos ahhoz, hogy romantikus legyen – főleg, ha a délutáni áramszünet idején gyertyafénynél ebédelünk (apropó ebéd! Említettem már, hogy Pugliában délután és este között nincs nyitva semmi? Ha ebédelnénk, ne reggelizzünk nagyot, mert 14-15 óra után esélytelen a harapnivaló egészen 18-19 óráig. Nem, pizza sincs a sarkon. Semmi. A majdnem szomszédos Campania is ilyen, meg lehet szokni).
Ha az olvasók között van feketeöves Puglia rajongó, és nem hallott még Viestéről, azon nem kell csodálkozni: ez az olaszok nyaralóhelye, ehhez mérten számos resort és kemping is van a környéken.
Amire nem jutott idő…
Viestétől Bari felé fekszik Monte Sant’ Angelo, vagyis nyújtózkodik a hegy tetején. Állítólag Olaszország legszebb faluja, úgyhogy egy kirándulást biztosan megér.
San Severo: nálam régóta bakancslistás, leginkább azért, mert itt van a d’Arapri pezsgőpincészete, akiktől még nem kóstoltam rossz pezsgőt… Igen, Pugliáról beszélünk, úgyhogy majd innen folytatom a borokkal, egy következő bejegyzésben.
