Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Puglia #6 – Puglia borai I. rész: primitív-e a primitivo?

Az ember persze mindig kicsit vakon van, ha Olaszország borairól van szó, mert minden szó a palackon olyan, hogy csak a zenei aláfestés hiányzik mellőle, és simán elmehetne valamilyen 80-as évekbeli olasz popslágernek. Ha nem olvasunk utána, nem mindig egyértelmű, vajon mi jelöli a termőhelyet, mi a szőlőt (nem, nem egyértelmű, mivel több mint 2 ezer szőlőfajta van Olaszországban!), mi a termelőt, vagy éppen mi a bor neve. Már egy hazai borbolt polca előtt is sokszor csak téblábol az ember – hát még ha szupermarketben szerzünk be bort! – és ha az eladó is velünk együtt csodálkozik rá a sokszínű címketengerre, az sem könnyíti meg a dolgunkat.

Ha pedig külföldön járunk, akkor teljes a káosz.

Pugliában időzve viszont kár lenne kihagyni a helyi borokat.

Ennek több oka is van, az egyik: az olasz konyha nevezetessége, hogy a helyi ételek valami egészen különleges szimbiózisban élnek a helyi borokkal. Ha nem is értünk a bor-étel párosítás művészetéhez annál jobban, mint hogy hal mellé fehérbort iszunk, a marha pedig a vöröset szereti, meg fogjuk látni, hogy Olaszországban nem is kell érteni a dologhoz. Elég, ha egy tipikusan helyi fogást választunk, és mellé kérünk egy pugliai bort: passzolni fognak egymáshoz.

A másik ok pedig az, hogy akár már ebédidőben is elfogyaszthatunk egy pohár bort, mivel az belefér az olaszok vezetési stílusába törvényileg is – és hát mégiscsak nyaralunk, miért ne tennénk így?!

Puglia helyi borok
Nem kell tudni, mi van a hordóban, szinte 100%, hogy primitivo vagy negroamaro lesz az!

Pugliai alapok

Ha a borivó ember úgy dönt, hogy valami másra vágyik, mint a hazai, akkor az első teljesen észszerű döntés, ha Spanyolország vagy (Dél-)Olaszország borai között keresi az új ízeket. Hogy miért? Ez a két hely remek ár-érték arányú boraival ösztönzi vásárlásra a gyanútlan fogyasztót, s egyben kiváló kapudrogként is nagyot mennek. Mert, ha egyszer az ember rákap az ízükre, akkor még többet, és még többet akar. A cikk címe is árulkodó, de írom itt is: az utóbbiról lesz szó most.

Primitivo hordó
Itt minden a primitivóról szól

Hacsak valaki nem élvez olyan privilégiumokat, hogy mindegy mi az ár, ha tetszik a címke, úgyis a kosárban landol a termék, akkor Olaszországból vélhetően Szicília és Puglia adja az olcsó, de jó borokat. (Hah, már hallom is a Szicíliát jól ismerő kanapé borkritikusok felszisszenő cinikus hangjait, ne aggódjatok, jövök én nemsokára jó szicíliai borokkal, meg lehet majd szépen lepődni!) Pugliában ez többnyire vörös: a szerelmes nevű tipikus mediterrán hangulatú negroamaro adja a nyitányt, amelybe olykor-olykor belekontrázza a basszust a primitivo.

Primitív-e a primitivo?

Ez utóbbi a nevével egyetemben tud roppant primitív lenni: említettem már, hogy Pugliában nyáron hőség van, ergó termelődik a cukor a gyümölcsökben rendesen. No és mi lesz a cukorból borkészítés során?! Természetesen alkohol.

Ha nyáron szőlőtőkék között bóklászva úgy néz ki az ültetvény, mint egy sivatag, porzik, a talaj is sugározza felénk a hőt, és mi már csak a hűs tengerre és valami jégbe hűtött, lehetőleg buborékos italra tudunk gondolni – nos ez legyen intőjel arra nézve, hogy ezek a szőlők nagy alkoholtartalmú borokban végzik. Rendszerint.

És nem, nem arról a párnapos hőhullámról beszélek, ami nálunk ismeretes, ami a fasorban sincs ahhoz a tartósan 40 fok feletti eső nélküli hőmérséklethez, ami a délolaszoknál előfordul.

Primitivo szőlőtőke
Én, egy primitivo szőlőtőkével, ami szobornak is elmenne

Aztán pedig ott van az, hogy a primitivo is képes jó borokat adni, olyannyira, hogy a fajtát több nemzet is elirigyelte: találkozunk még vele Kaliforniában zinfandel néven, a horvátok tribidragként termesztik, vagy, azok, akik mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy valami kiejthetetlent írjanak rá a cimkére: crljenak kaštelanskiként hozzák forgalomba. Nagyjából a három ország között megy időnként a huzavona, hogy kié a jog, hogy sajátjának ismerje el a szőlőt, kicsit olyan ez, mint a tyúk vagy a tojás esete, lefordítva a bor nyelvére („Én termesztettem először! Nem, az én voltam!”stb, stb…). Ami nekünk lényeges, hogy mind a négy név ugyanazt a szőlőfajtát jelöli, ergó a bor is valami igen hasonló tulajdonságokkal bír majd, tekintet nélkül a származási helyére. Amiről azért kimondhatjuk, hogy nem olyan országok vagy borrégiók szülötte, ahova tipikusan síelni járunk. És hova nem a síelés kedvéért megyünk még sose, na hova?

Nos, ez nem más, mint Ausztrália, és igen, amíg azok ott hárman arról diskurálnak, hogy kié az original termék – ami valljuk be, hogy nem jelent semmit –, addig az ausszik felúsznak a primitivo/zinfandel farvizén, és egészen jól fogyasztható termékekkel lepik meg a piacot. Na de megint elkalandoztam; vissza Pugliához!

Miért szeretjük ezeket a pugliai vörösöket?

Szóval a negroamaro és a primitivo közös tulajdonsága – azon a nyilvánvaló tényen túl, hogy mindkettő vörös –, hogy roppant behízelgő gyümölcsösséggel negédeskedik magukhoz a fogyasztót. Amihez hozzájárul az alkohol melengető édessége (a nagy alkohol édességérzetet jelent a borban), illetve, hogy a nagy hőség miatt a tanninok is szépen beérnek selymesre, míg a savak a létminimum szintjére ereszkednek – azaz

semmi nem gátol bennünket meg abban, hogy egy alkohollal megtámogatott szilvalekvár hömpölyögjön a poharunkban.

Primitivo
A primitivotermelők is igyekeznek jól álcázni a terméküket: kedves és bájos a cimke, ami azt sugallja, hogy ez bizony egy filigrán bor lesz! Azért ne dőljünk be a látszatnak

A nagy alkoholt azért nem úgy kell érteni, mint amikor a pálinkánál ordító a különbség a negyven vagy a hetven fok között: a borok esetében ez rendszerint 11-15% alkohol között mocorog. Értelemszerűen a 15 körül, tehát 14,5-től felfelé beszélünk nagy alkoholról. Majd valaki kijavít, de tudomásom szerint itthon a 15 a maximum, amit ráírhatunk a palackra, tehát ha egy borban 16% az alkohol, akkor is az 15-ként szerepel a címkén. Nem egészségtelenebb egy nagy alkoholú bor, mint egy kevesebb alkohollal rendelkező fehér: az alkohol maga egészségtelen; és tűző napon, éhgyomorra minden fejbe vág, ami nem 0,0.

Pugliában járva gyakorlatilag bárhol vagy az egyik, vagy a másik szőlőfajta adja a ház borát, itt nem kell a termelőre sem háklisnak lenni, biztos, hogy tipikus borral lesz dolgunk. Borlapon is szembejöhet velünk bármelyik szabadon: ne habozzunk, csapjunk le rájuk, próbáljuk ki, akkor is ha odakint üvölt a negyven fok, a klimatizált borbárban ennek úgysincs jelentősége. Mert, a pugliai borokkal való ismerkedésben megkerülhetetlenek, megjegyzem, Olaszország borainak is szerintem az origóját adja ez a két fajta. Nagyon könnyű őket megszeretni, egyébként idehaza is a legtöbb nem csak hazai borokat kínáló borkereskedés polcain is ott vannak. Többnyire jó áron, egy jobb képességű hazai vörös alatti ársávban.

Próbálgassuk, ízlelgessük, ha pedig ráuntunk, vagy esetleg nem kedveljük a túlfőtt, aszaltgyümölcsbe hajló ízeket, akkor figyeljünk árgus szemmel, mert hamarosan jön a Pugliai borok – mélyvíz, csak haladóknak! című cikk, amelyben ezekről is szó lesz.

HA TETSZIK, AMIT OLVASOL,

akkor ne maradj le: kapd meg az új bejegyzéseket emailben!

We don’t spam! Read our privacy policy for more info.

Leave a comment