Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy az emberek annak hallatán, hogy “szövetkezeti pince” itthon reflexből mondják azt, hogy köszönöm, inkább nem. Pedig, ha igazán belegondolunk, ha egy borász számtalan kistermelőtől kap féltve őrzött szőlőtőkékről szüretelt termést, ott azért van helye a játéknak. Pláne, ha a féltve őrzést szakértő szemek is felügyelik.
Szicília #1 – Pálmafák a szőlőben
A Feudo Arancio pincészettől nem tart sokáig az út a Menfiben (amely 2023-ban elnyerte a megtisztelő bor városa címet, és amely olyan nagyságoknak is otthon ad, mint mondjuk az itthon is népszerű Planeta) található Mandrarossáig, amely a szövetkezeti pince, a Settesoli prémium almárkája. És akkor itt álljunk is meg egy szóra. A Settesoli neve talán nem cseng ismerősen: ők azok, akik a sok-sok (5 ezer) apró szőlőtermelőnek munkát biztosítanak azzal, hogy a felvásárolt szőlőjüket (6 ezer hektárt fednek le) borként értékesítik szerteszéjjel a nagyvilágban. Mert az, hogy Szicília északhoz képest szegény és szerény, nem csupán sétaszó, hanem realitás, és ha mi oly könnyen mozgolódunk az Európai Unión belül, azt is el lehet képzelni, hogy a szicíliai szegénylegények is előbb-utóbb de felülnek valamelyik Palermo-Milano közvetlen járatra. Ami lehet hogy nekik jó (bár az is elcsépelt közhely, hogy az északiak dolgos emberek), kevésbé jó a klímaváltozás miatt egyébként is már szenvedő szigetnek. És persze, ekkora mérethez dukálnak a szorgos kezek: szezonálisan akár 200-ra is rúghat az itt dolgozók száma.
A Mandrarossa projekt
A Settesoli erényei azonban nem merülnek ki ennyiben. Ők azok, akik többek között az alsópolcos borokat is kitermelik, és ha nem vagyunk eltartott kisujjas borsznobok, akkor könnyű belátni, hogy ez is olyan szegmens, amelyre pusztán gazdasági és inflációs okok miatt is szükség van. Az eltartott ujjasoknak pedig ott van például a Mandrarossa, amely a pincészet prémiumra pozícionált borait foglalja magába: mi most ezek közül kóstolunk meg hármat, zárásként pedig egy passito di pantelleria is a pohárba kerül. “Szicília, ahogyan azt nem várnád” – szól a mottójuk, és valóban, a kóstolt borok igyekeznek is felnőni ehhez a kijelentéshez.
Magának, a Mandrarossa almárkának az 1999-es születését is megelőzi egy másfél évtizede már zajló kutatás, amely a melegedő klímának, környezeti viszonyoknak leginkább megfelelő szőlőfajtákkal foglalkozik, és természetesen az autochton szőlőfajtákból is igyekeznek olyan klónokkal dolgozni, amelyek a legjobban alkalmazkodóak a nemmindennapi körülményekhez. Célkitűzéseik között szerepelnek olyan dolgok, mint a minősített organikus gazdálkodás, és a környezettudatos bortermelés, amelynek jegyében például könnyített palackokkal dolgoznak.
A kóstolt borok persze nero d’avola alapúak, és a hátcímkén jelzett kód alapján a teljes szőlészeti- és borászati munka lekövethető. Kezdve olyan apróságoktól, mint hogy milyen metszési módot alakítottak ki, milyen tőkesűrűséggel dolgoztak és természetesen, hogy milyen körülmények között érlelődött készre a bor. A kóstolt sorrend egyébként pont fordítva volt, mint amit a képre is tettem, és a két szélső tétel olyan, amit bátran ajánlok: az elsőt (harmadikat), egyébként bio bort aperitifnek, akár halas ételek mellé is; a harmadikat (a képen a bal szélső) pedig komolyabb, paradicsomos fogásokhoz. Nekem a középső tétel nem nyerte el a tetszésemet, pedig nagyon igyekeztem megkedvelni, újságíró kollégának viszont pont ez okozott felejthetetlen emlékeket. Ki ilyen, ki olyan ugye. A köztudottan pártatlan Gambero Rosso, ami egy kicsit Michelin, egy kicsit Gault Millau, egy kicsit “borverseny” a Carthago boruknak már volt, hogy odaitélte a három borospoharat. Azok kedvéért, akik nem ismernék mondom, hogy ez náluk a legtöbb, mi adható.
*Szicíliába a Consorzio di tutela vini DOC Sicilia meghívásából jutottam el, köszönet nekik a fantasztikus szervezésért, nem mindennapi élményekért
