Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Szlovénia 3# – Santomas visszatér

A nyúlfarknyi hosszúságú szlovén tengerpartot három város tagolja: a Koper, Izola és Piran trilógia közül mi Izolában szállunk meg, bízván abban, hogy ez lesz a legkevésbé turistás, így a leginkább bájos város, telis tele rejtett értékekkel, zegzugos utcákkal, ahol egyszerre van jelen a balkán kultúrája és az olasz befolyásoltság, aminek köszönhetően itt minden sarkon páratlan, minimum Michelin Guide-ért kiáltó gasztronómiai élmények lepik meg a gyanútlan utazót. Mielőtt elkalandoznék ebbe az irányba, maradjunk annyiban, hogy ezeket a tulajdonságokat a városka a legnagyobb jóindulat mellett is csak közepes szinten hozza – cserében viszont gond nélkül be tudunk lesni a helyiek életébe – , azonban az Izolát elhagyó út egy éles balkanyar után egy egészen más világba visz át bennünket, és számunkra, a borturisták számára ez az igazán érdekes.

 

Olvasd el! Így jutottunk el Szlovéniába.

 

Izola történelmi része, megvilágítva a nap lenyugvó fényében. Egyébként innen nézve szép kis városka, de nem biztos, hogy legközelebb is itt szállnék meg

 

Olívaligetek között szerpentinen tekergünk felfelé a hegyekbe – itt már a Balkán nyomait hiába is keressük!  – hogy aztán egymást érő kis eldugott falvakon vágjunk át. Itt egy kis bolt, ott egy étterem, és még borászat is van – az itt élőknek, mert a falvakat láthatóan lakják! úgy látszik nincsen semmi okuk, hogy innen lemenjenek. Megjegyzem, ezt a szerpentint nem is vállalnám be minden reggel és este, de ha már rá lennék kényszerítve, hát biztosan nem egy kiadós reggeli vagy vacsora után vágnék bele.
Šmarjéba tartunk, a Santomas borászathoz, amely a lenyűgöző panoráma tetején a szerpentines út csúcsán csücsül, láthatóan modern, azonban skót várkastélyokra hajazó stílusával némileg tájidegennek hat. Kárpótol viszont a kilátás és az, hogy mintha a világtól elzárva tudna itt az ember létezni, amelynek, valljuk be: egyre nagyobb értéke van. Persze, most puffogtathatnék olyan lózungokat, mint hogy ez itt a szlovén Toszkána, de korántsem erről van itt szó. Ez itt Szlovéniának egy gyönyörű szelete, ahova anélkül költözne be már akár másnap is az ember, hogy különösen elmerengene arról, mit is fog itt munkavégzés címén csinálni.
(Nem, nem bírok elmenni amellett szó nélkül, hogy itthon minden, Budapestnél szebb természeti környezettel bíró helyre ráaggatjuk a magyar Toszkána jelzőt. Miért nem lehet azoknak a szavainknak, mint Balaton-felvidék, Etyek, stb… önállóan is akkora súlya, hogy az valami egészen káprázatost jelentsen? És akkor belemehetnék az olasz gasztronómia majmolásába is, de nem biztos, hogy jelen írásomnak a végére érnék.)
Egy fiatal lány, Nika fogad bennünket, a Brič borászathoz hasonlóképpen ő is bekészített mindent, amit meg szeretne nekünk mutatni, a szűretlen pezsgő jéghideg. (Oh igen, nyoma sincsen annak a magyar borászatokra oly gyakran jellemző “nekem mindegy, csak vendég ne jöjjön!” mentalitásnak.) Elmondja, hogy mit kóstolunk, mit kell róla tudni, aszerint, amit a vevők kérdezni szoktak, látszólag kicsit zavarban is van, mennyire menjen bele a részletekbe, mit tudunk mi egyáltalán Szlovéniáról, vagy az itteni borkészítésről, a kultúrájukról. Majd feltesszük a jolly joker kérdést: mekkora sorköz távolsággal dolgoznak. Mivel a kérdésre nem egy zavarodott félmosoly, vagy szemöldök felhúzás a válasz, hanem gondolkodás nélkül vágja rá a centimétereket, feltámad bennem a gyanú: Nika sokkal több mint egy borturisztikai munkatárs, vagy egy szimpla borász. Ő itt a tulajdonos. Mint nem sokkal később kiderül, idővel az egyetlen, akiknek a kezében összeérnek a szálak.

 

A kóstolt sor és Nika
Ugyan megjárta Ljubljanát, visszavágyott Šmarjébe, a családi fészekbe (elnézve, hogy tényleg olyan a hely, mint bármely olasz zsibongó kisváros, ezt nem is csodálom, és nem mellesleg azt is megtudjuk, hogy a kis falvakban az ingatlanoknak lassan nagyobb értéke van, mint egy Koper városközpontinak), hogy átvegye nagyapjától a stafétát. Míg Nika a borokkal, addig párja, Anže az olívafákkal és -olajkészítéssel foglalkozik, ami a Santomasnak legalább annyira fontos mint a borok: már kis mennyiségtől kezdődően is vállalnak bérfeldolgozást, komoly gépparkjukra ökológiai tanúsítvánnyal rendelkeznek.
Nika a múltra építkezik, de már az innovációk mentén, miközben Vipava-völgyben készül befejezni borászati tanulmányait. Határozott és céltudatos, Urošsal együtt találják ki, milyen borokat igényel a piac (ez a megközelítés azért még mindig nagyon sok borászat számára újdonság!), és aszerint szűrik a szőlőlevet. És hogy mit szól ehhez a nagyapa? Eleinte kétkedéssel fogadta, de amikor látta, hogy a lány ötletei működőképesek, sőt mi több, rentábilisek, áldását adta rájuk. Malvazija, merlot, refošk, syrah és cabernet sauvignon alkotja a szortimentet, meg néhány házasítás. A borokat termékpiramisként különböző színű cimkékkel jelölik, amelyek az ősi felmenők, dédapák és szépapák örökségének állítanak emléket. A szortiment nem teljesen kiegyensúlyozott, mint megtudjuk, ennek az is az oka, hogy Uroš csak 2018 óta segíti a munkájukat, és az ő érkezésével köszöntött be az új borok hajnala, az organikus szőlőművelés és borkészítés.

 

A pincében is a változásoké a főszerep: ma már ezekben a tojásokban is formálódnak a borok

 

A felmenőknek emléket állító múltba ragadt nosztalgia a boros cimkéken nekünk, ahol csak a második generációs borászok még éppen csak bontogatják a szárnyaikat – ha egyáltalán be szeretnének állni a papa által már lefektetett bizniszbe – , egy kissé szokatlan; de más szlovén pincénél is ugyanezt tapasztalva azt hiszem elmondható, hogy számukra igenis lényeges, hogy el tudják helyezni magukat a történelem viharaiban. És akkor egy pillanatra megint kanyarodjunk vissza a taljánokhoz, mert ez is bizony talán olasz örökség: náluk ugyanis a család az a támogató közeg, amely a biztonságot jelenti, és ahova bármikor hazatérhetnek, mint a tékozló fiú az ismert bibliai történetben. Persze, nem állítom, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, de egy kis inspirációért, új motivációért érdemes a határokon túlra is kitekinteni olykor-olykor.

 

A pincében meghagyták ezt a falat mintegy mementóként, hogy jól látszódjon, milyen is itt a kőzet

 

A blogbejegyzés írásakor még nincsen Santomas kóstolójegyzet, de majd ha lesz, ide érdemes kattintani.

HA TETSZIK, AMIT OLVASOL,

akkor ne maradj le: kapd meg az új bejegyzéseket emailben!

We don’t spam! Read our privacy policy for more info.

Leave a comment