Nem szeretem a rozékat. Vagyis… élek a gyanúperrel, hogy nem szeretem a magyar egyenízű rozékat. Úgyhogy mindig némi kétkedéssel fogadom, ha egy borász széles mosollyal az arcán bejelenti, hogy akkor most hoz egy finom, friss fincsi rozét. Persze, mosolygok én is, csak kicsit kényszeresebben, mint a vendéglátó. És igyekszem mindig a helyzethez illő kellő pozitivitással felvértezni magam, hogy hátha ez lesz Az Életem Világmegváltó Rozé Élménye.

A szlovén Bordon borászat – akiknél nagyjából minden második bor tetszett, és azok sem a plecsnis típusúak voltak – , ha Az Életem Világmegváltó Rozé Élményét nem is hozta el, de legalább közelebb vitt hozzá. Egy vörösbor sor után mutatták meg ugyanis az Evin Rosé elnevezésű tételüket, és mindjárt értettem a rozé helyét a világban! Felfrissíti a lomha, tanninos szájüreget. Hoztunk is belőle, egy palack itthon is kinyílt, el is fogyott a nyári melegben gyorsan. Cseresznyés, rózsaborsos, kicsit rövid a korty, de cserébe nem gejl. Bontás után a fűszerek domináltak, másnapra maradt még a palackban egy pohárra való, ebben már tolakodtak a piros bogyósok is. Ha rozét kívánnék nap végére lezárásnak, valószínűleg bármikor elfogyna belőle még egy palack. 84/100 pont