Az izgalmas kezdetek után a vasárnap viszonylag egyhangúan alakult, inkább csak egy mondat erejéig koptatnám érte a billentyűzetet, mert úgy érzem, tartozom ennyivel odakészülő társaimnak, hogy kimondom az igazságot: Gozón semmi sincs. Tehát ide az ember akkor menjen, ha erre a semmire fel van elég alaposan készülve, vagy romantikus, vadstrandolásra vágyik, mert akkor jó helyen jár. Habár, ezért talán kár felülni a szárnyashajóra.
A harmadik nap, ami hétfőre esett, aztán ismét okozott meglepetéseket. Aki figyelmesen elolvasta a korábban a máltai borászatok nyitva tartására vonatkozó részt, tudja, hogy egyes borászatok bizony, állandó nyitva tartással üzemelnek Máltán, tárt karokkal várva a borturistákat, mint például a sziget legnagyobb pincéje, a Marsovin, amely mondhatni Valetta árnyékában fekszik. Persze, amikor azt olvassa az ember, hogy itt majd két millió palack bort készítenek éves szinten, akkor nem feltétlen kerül fel egyből az adott borászat a bakancslistára, mint ahogy itthon sem a Varga Pincészet jut eszembe az elsők között, mint olyan, amit jó szívvel ajánlok külföldi borutazó társaimnak. Pedig micsoda hiúság ez! A Marsovin borászatot két percbe se telt, hogy a szívembe zártam, máris elmesélem.
Dorianna fogadott bennünket, aki viszonylag gyorsan túllendült azon, hogy nem szeretnénk pincét nézni, csak megkóstolni néhány bort, majd hozta a – most mindenki kapaszkodjon meg jó erősen – harmadik napja hiába hajkurászott híres (?) máltai pezsgőt! Hozzá illő pohárban. Methode traditionnelle, 100% chardonnay, és basszus de finom volt!
És a kellemes kezdés csak fokozódott, amikor Dorianna újabb két perc elteltével váltott a szokásos, minden valószínűség szerint sok százszor előadott sablonszövegről a borászati szakzsargonra – nem én vagyok ennyire eltelve, de sokszor vagy nem zökken ki az előadó, vagy nemes egyszerűséggel nem tud többet elmondani a borokról –, és tényleg csak arról beszélt lényegretörően, ami a gyakorlott borkóstolót érdekli, miközben figyelte, mikor ürül ki a poharunk és hozta az újabb és újabb borokat megmutatni. És miközben mesélt és kóstoltunk, én és az egóm egészen kicsire összementünk. Mert lehet, hogy ami a poharunkba került, nem állná meg a helyét mondjuk egy északolasz borversenyen, de a körülmények, és mind az az elhivatottság, amivel a borokat a Marsovinnál készítik, ugyanazon a színvonalon mozog, mint a klasszikus bortermelő vidédek.
Úgy volt, hogy három bort kóstolunk meg, végül ennél jóval több lett. A girgentinát én kértem, ahogyan Dorianna is mondta: nem tud igazán sok mindent, remek savai miatt tartják. Az alapbor (egyébként az egész sorozat, amely fajtaborokat takar) a sziget egykori híres lakosáról, Caravaggioról kapta a nevét, akinek két festménye is megtekinthető Valetta központi templomában
A Marsovin több mint száz éve készít borokat, de mintegy 20 éve készítik valóban a saját ízükre, kényükre-kedvükre formálva. Ekkoriban történt, hogy a mennyiségi termelést is elkezdték csökkenteni a minőséget kiszolgálandó, így mára csak 1,2 milliós palackszámot rejt a portfóliójuk. Úgy dolgoznak, hogy a szigeten nem hogy borászati főiskola sincs, de még egy OKJ-s papírt adó intézmény sem működik; igaz, a nem túl messzi Olaszországban azért bőven tudnak mit ellesni – és teszik is. A Marsovin nem elégszik meg azzal, hogy övék a legnagyobb birtok a szigeten, folyamatosan törekszenek arra, hogy a legjobb palackok is tőlük kerüljenek ki. Büszkén viszik tovább a két autochton fajtát, miközben saját maguk hosszú múltjára építkeznek és szeretettel beszélnek a többiekről.
