A Pellegrino borászat biztos választás, ha megismerkednénk a marsala borral. Ráadásul hatalmas exportpiacuknak köszönhetően könnyen elérhetőek a tételeik.
Még ott zsong a fejemben a Fina borászat keszekuszasága, és biztos vagyok benne, hogy továbbra is egymás szavába vágva mennek bele az estébe – talán egy-két palack bor is elfogy közben. Közben búcsút intünk az Egadi-szigetek Fonyódot mintázó sziluettjének, és ahogyan a nap végre aranysárgára festi a tenger fehér habjait, beugurulunk a névadó településre, Marsalára.
Fejben is már fáradtak vagyunk, a lábunkban is van már jónéhány lépés, a szánkban új ízek egész garmadája sorakozik; így amikor megérkezünk a legújabb pincelátogatásunk helyszínére, nem is olyan titokban azt nézegetjük a Google Mapsen, vajon mennyire vagyunk messzire a ma esti szállásunkról, hogy egy lopott pillanatban kisurranjunk a mosdóba, majd az ajtón. Ez a gondolat viszont csak addig motoszkál bennünk, ameddig be nem lépünk a szentélybe.
A Pellegrino borászat
A borok történeteket, s történelmet mesélnek. 1880-at írunk, amikor Paolo Pellegrino megalapította borászatát Marsala kikötőjében – a pincét, amely azóta is a család kezében van. Talán távolinak tűnik mindez, a harmadik, 1921-ben született (!) generáció viszont a napjainkban halt meg: igaz, 96 évesen.
A borászatnál a Pellegrino család fogad bennünket, és vezet végig a történelmen, történetükön, pincéjükön, szekérmúzeumukon, hogy a legvégében életem egyik legszebben megterített asztala várjon. A pult mögött mosolygós séf – tehetséges, mondják róla. Otthagyta az éttermi világot, és most itt-ott főz, miközben a saját, modern köntösbe oltott étterméről álmodozik. Hasonlít Gianni Annonira, ha olyan sokra viszi, mint az olasz szakember nálunk, boldog élete lesz. Bár szerintem már most is az van.
Hiába fáradt az ember, ha a Pellegrino tulajdonosnője az asztalszomszédod, akkor beszélgetni kell – alig telik el néhány perc, és svájci kolléganőmmel már vállaljuk, hogy soha többet nem áldozunk az Aperol Spritz oltárán, helyette felesküdünk önkéntes marsala nagykövetnek. Amire szükség is van; fogynak a marsala fogyasztók, tudjuk meg a jelenlegi tulajdonostól.
Mindig lenyűgöz, amikor az ilyen nagy múltra visszatekintő családi vállalkozásoknál azt látom, hogy a következő generáció kérdés nélkül veszi át a stafétát. Vajon nem lenne-e inkább kedvük a new yorki balettben ugrálni – különösképpen tekintettel arra, hogy nekik az anyagi forrásuk valószínűleg meg is lenne ahhoz, hogy bármit megengedjenek maguknak. A Pellegrino hitvallása azonban nem hagy kétségeket maga után:
“Chi ha ereditato o creato un patrimonio porta con sé la responsabilità sociale di come utilizzarlo anche verso i bisogni del territorio, con l’obbligo di gestirlo in modo imprenditoriale”.
„Aki örökölt vagy megteremtett egy vagyont, az magával hordozza annak társadalmi felelősségét is, hogy hogyan használja fel azt a terület szükségleteire, azzal a kötelezettséggel, hogy vállalkozói módon kezelje.”
A jobb sorsra érdemes Marsala
A Pellegrino birtok nem kicsi, három helyen is vannak szőlőik és ennek megfelelően három pince is tartozik hozzájuk. Ez a marsalai az eredeti, 1880-as. És bár sok, Szicíliában őshonos szőlőfajtával dolgoznak, a reflektorfényben náluk mégiscsak a marsala bor áll. Mivel jelentős exportpiacot tudhatnak magukénak, nem elképzelhetetlen, hogy szembejön velünk valamikor egy palack – érdemes közelebbi ismeretséget is kötni vele.
Az éjszakát Marsala városában töltjük, és másnap reggel, mielőtt belevágunk egy újabb eseményekkel teli kalandba, még sétálok egyet. Nagyon ritka, hogy nem indítom így a napot, különösen külföldön, hogy eljátszom a turistát, leülök egy piazzára és bámulom a reggeli jövés-menést, miközben próbálom elképzelni, hogyan élnek a helyiek. Vagy, helyesebben szólva, megálmodni.
Bár nem vagyunk messze Palermótól, és talán ez a régió még kevésbé tűnik szegénynek, mint a még délebbre fekvő Sciacca (ejtsd Sákká) és környezete, de azért látszik a városon, hogy a turisták messze elkerülik. Tipikus szicíliai halászfalu, méltatlanul elszegényedve; kicsit úgy, mint Tokaj, vagy a Tokaji borvidék egyébként UNESCO védett települései. Itt megállt az idő, pedig a föld mélyén olyan kincseket ástak el (akár szó szerint), mint maga a marsala bor, amely méltatlanul nem élvez éppolyan nimbuszt, mint mondjuk Champagne vidéke.
Tovább gurulunk.
Szerelmes versek palackba zárva
A Caruso & Minini Pincészetnél tett látogatást nagyon vártam, több okból is. Részint, mert korábban már volt szerencsém tőlük Szicíliában bort kóstolni több alkalommal is – egyszer sem okozott csalódást. Részint pedig, mert ők azok, akik idehaza a Donnafugátával vagy a Planetával együttesen egyet jelentenek a szicíliai borokkal.
Kedves, fiatal házaspár fogad, úgy néznek egymásra, mint a rózsaszín köd harmadik hónapjában szoktak az emberek. Ahogy mesélnek, kiderül, hogy otthon két 4 év alatti várja őket haza… nem tudom hogy csinálják, de irigylésre méltó ez a köztük lévő harmónia, pedig azt is megtudjuk, hogy a férfi, Andrea, egykoron a piemonti éjszakák megszokott arcának számított. A boraik pont olyanok, mint ők maguk: bájosak. Azért is írom ezt így, mert másnap egy vakkóstolón, úgy 50 bor közül az ő tételükhöz pont ezt a jegyzetet fűzöm majd hozzá, hogy bájos bor – annyira erős a személyes történetük, hogy még 120 km-rel arrébb, vakon is hozza ezt a jellemet.
Helyi fajták, organikus művelés
Persze, organikusan művelnek már mindent, és igyekeznek valamit vissza is adni a köznek. Éppen ezért a címkéiket hátrányos helyzetű emberekkel közösen tervezi egy torinói NGO, a Zanzara Lab: Matisse festményeiből, és Marsala páratlan adottságaiból inspirálódva.
A boraik könnyűek, frissek, gyümölcsösek, és nagyon egyszerűen szerethetők. Grillo, catarratto, grecanico, inzolia, zibibbo, nero d’avola, frappato, és perricone mellett nemzetközi fajtákat is szednek a 120 hektáros ültetvényről. Egy örökölt birtok ez is, az eredeti tulajdonosoktól, Caruso és Minini úrtól került két lány kezébe. Rosanna és Giovanna mindketten messzi vidékeken tanultak – hogy hazahozzák a tudást, élettapasztalataikat és átültessék mindezt egy nagy múltú borászat mindennapjaiba úgy, hogy az eredeti identitásuk ne sérüljön. Giovanna már nem egyedül tért haza, vele jött az egykori party boy, Andrea is, hogy boraikon keresztül együtt hirdessék az örök szerelmet.
