Ebéd az egész látóteret befogó tengerparti panoráma mellett, hűsítő árnyat adó fák alatt. Szól a zene, a jégen válogatott borok: zajlik a kétnaposra tervezett Szicília en primeur kóstoló.
A három napos marsalai bolyongás után Szicília szigetének másik fele felé vesszük az irányt, és estére elérjük Cefalu városát. Vagyis, annak a szélét, a városba bejutni innen gyalog szinte lehetetlen; a kétnapos en primeur kóstoló kényelmét egy minden kényelemmel felszerelt resort hotel biztosítja. Szerencsém van a szállással, mert van néhány bungaló is, és én ez egyik ilyet kapom, és vele együtt – ha csak néhány lopott reggeli pillanat erejéig is –, egy kis magányt.
Klímaváltozás, és ami az álhírek mögött van
Cefalu (ejtsd „csefalu”) alighanem Szicília egyik legismertebb tengerparti nyaralótelepülése. Palermo és Catania között található, majdhogynem félúton – Palermóhoz azért valamivel közelebb. Mostanra újra átvette az égbolton az uralmat a napfény, és hiába csak május eleje van, a tűző nap délben már izzasztó. Időnként felzúg egy helikopter motorja, ahogy elmegy a fejünk fölött; majd jön vissza, és tovapörög a rotor a sziget belseje irányába. „Valahol megint ég valami” – mondja az egyik kísérőnk a hangjában olyan természetességgel, mintha csak azt közölte volna, hogy leviszi a kutyát sétálni. Akaratlanul is eszünkbe jut, hogy mi lehet itt majd egy hónap múlva, amikor már 50 fok is lehet napközben. (Végül nem lesz, cserébe ezen a nyáron itthon fövünk meg.) „Tavaly rendelettel szabályozták, hogy maradjunk otthon, ha van klíma a lakásban” – teszi hozzá a kísérőnk.
Az idei nyár után időnként fel-felröppen a hír, hogy hazánk klimatikus adottságai lassan nem lesznek megfelelőek a szőlőtermesztéshez és a gazdák kivágják a szőlőiket. Egy ilyen buvi-hír, hogy másnak ne nevezzem azért mindenképpen megmosolyogtató. A térképészetben legalább óvodás szinten jártas olvasó bizonyára tudja, hogy Szicília nálunk azért jóval délebbre fekszik – de említhetném Máltát is. És valószínűleg Csehország déli részét – Brünn központtal – is tudja hova tenni: nos, nagyjából ez a még normális szőlőtermesztésre alkalmas égöv teteje. Persze, próbálkoznak a lengyelek és a skandinávok is, de azért ne legyenek illúzióink. Pár hektáron termesztenek piwi fajtákat – vagyis olyan klónokat, amelyeket tudósok kísérleteztek ki, és amelyek ezáltal alkalmazkodóbbak, mint a hagyományosan már ismert szőlőink. Szóval, egyelőre, a mi égövünk tökéletesen alkalmas „normális” szőlőtermesztésre, és ha vigyázunk a klímára, nem mostanában kell pálmaültetvényre cserélni a tőkéket. Persze, ha továbbra is ilyen drasztikus módon csökken a borfogyasztásunk, talán érdemes elgondolkodni a dolgon.
Planeta, az egyik nagy név
Az en primeur kóstolók az új évjáratú borok mustráját jelentik. Piemontban azért ezek rendszerint izgalmasabbak, hiszen ekkor derül ki, hogy a méregdrága Barolók öt év felkészülési idő után milyen formában is vannak – érdemes-e akár befektetésekben gondolkodni, ihatóak lesznek-e még 20 év múlva. Szicíliában inkább csak érdekes az ilyen, és hát sokkal több boruk is van, mint a picike Piemontnak. Úgyhogy tudatosan megyek előre, és ráfókuszálok az Etna oldalában borászkodókra.
Ahogy pásztázom a kiállítók sorait, egyszercsak a nevemet hallom, mintha valaki szólítana. Nem igazán veszem komolyan a dolgot, öt nap után már viszonylag könnyen állok rá, hogy csak az angol beszéddel törődjek. Másodjára azonban már felkapom a fejem. Patrícia, a Planeta borásza magyar származású, úgy 15 éve biztosan Szicíliában él már – vagy hosszabb ideje is. Hallottam már róla, arra azonban nem számítottam, hogy itt futunk össze; arra pedig végképp nem, hogy amikor megkapta az en primeurre érkező újságírók névsorát, utánam jár, és memorizálja a fotómat. Innentől kezdve tehát mese nincs, a Planeta borokkal kezdem a kiállítók sorát.
A Planeta – mondja Patrícia – egy családi pincészet. „De nehogy úgy képzeld ezt el, mint otthon! Itt 14 unokatestvér kezében van minden.” És a mindent úgy kell érteni, hogy ami Szicíliában alkalmas terület a szőlőtermesztésre, ott nekik van szőlőjük, hozzájuk pedig három pince tartozik. Széles a szortimentjük, megtehetik, hogy az áraikban is lekövessék ezeket a méreteket, így itthon sem ismeretlen a nevük. Sorozatrajongók ismerhetik még a Fehér Lótusz második évadából, állítólag ők az egyik forgatási helyszín – én nem láttam.
Egy igazán különleges termőterület: az Etna
Azt mondom Patríciának, hogy három bort szeretnék kóstolni – végül azt hiszem hétnél áll meg. Mutat olyat, ami itthon is van – az egyik legkelendőbb, a chardonnay –, és olyat is, amelyhez a szőlő az Etnán termett. Vulkanikus termőtalaj, itt tényleg az; mi is mondjuk, hogy nekünk van is van ilyenünk, de igazából csak az egészen idős tőkék érhetnek le szerintem erre az alapkőzetre. Az Etna azonban izzó, itt a vulkanikus talaj tényleg hamunak látszó képződmény. A hegy tetején (3369 m) még nyáron is lehet hó, vagy 0 fok körüli hőmérséklet. A szőlőt persze nem is itt kell keresni: 1000-1200 méteres magasságon, de azért kellően hűvös van már itt is.
Ez, vagyis a tengerszint feletti magasság az egyik legvitatottabb pontja egyébként annak, hogy az Etnán borászkodók DOCG besorolást kaphassanak. Úgy látszik viszont, hogy sikerült megállapodni, és a 2025-ös szüretből megkapják ők is a legmagasabb olasz eredetvédelmet. A vitatottságot úgy értem, hogy ha ezt 1000 méterhez kötik, akkor ugyebár az, akinek csak 950-en terem a nerello mascalese, okkal fellebezhet a határok meghúzása miatt. A magasság pedig Szicíliában fontos: az 50 fokos sivatagai körülményeket azért nem tűri már a szőlő. Az, hogy a különleges termőtalaj mellé még tengeri levegő is érkezik, inkább csak ráadás a DOCG felé vezető úton.
Jelenleg Szicíliában csak a Cerasuolo Vittoria DOCG az egyetlen ebben a legfelsőbb ligában – ami teljességgel érthetetlen, az általam kóstolt ilyen borok kivétel nélkül a „rettenet” szóval írhatóak le. Az Etnáról azonban olyan borok jönnek le, amelyek képesek megállni a helyüket bármely olasz csúcsbor mellett. Leszámítva, hogy nemcsak vörösben, hanem fehérben is tud valamit ez a különleges termőtáj.
Borok az Etna oldalából
Természetesen a Planetának is van itt is szőlője, és Patrícia gyorsan útba is igazít, kiknél kóstoljak még feltétlenül. Bár már a Planeta borai is jó irányjelzők: nem kell csalódnom az ajánlásaiban.
A Terra Costantino nem kisebb marketingszöveggel bír, mint hogy ők voltak az első organikus szőlőtermesztők az Etna oldalában (2000). Ezt egészítik ki azzal, hogy kihűlt lávafolyamra telepítettek, ahol családilag művelnek mindent. Ez azért mégiscsak olyan dolog, hogy az ember lélegzete egy pillanatra megáll, ha belegondol: a hűha élmény egyébként a borok kóstolásakor sem marad el.
A Graci nemcsak az én, hanem többek kedvence is lesz a sétálókóstolón. A térkép egy borászat életében fontos, a Graci pedig lelkesen mutogatja, melyik területük hol is van, és milyen dőlésszögből látja a tengert, vagy éppen a kitörni készülő Etnát.
Girolamo Russót még én fedeztem fel magamnak ebéd közben, és onnantól kezdve nem is igen akartam mást inni, amikor szabad volt a borválasztás, és már nem a köpőben végezte a korty. Azt, hogy mennyire ismert termelő ő világszerte, csak később tudom meg: a borai ott vannak valamennyi minőségre igényes európai borszortimentben, annak ellenére, hogy megkéri a tételek árait.
És hogy mennyire jellegzetesek ezek a borok? Néhány héttel később vakkóstolón érkezik egy Etna bor a poharamba. A sorba a világ bármely részéről kerülhetett volna tétel, a bort azonban első kóstolásra felismerem. Nem a termelőt, csak a termőtájat. Különleges és egyedi, és majd talán, ha bebarangolom egyszer Pantelleriát, vagy a spanyol Lanzarotét, akkor összezavarodnak az ízlelőbimbóim – de addig is, azt mondom, az Etna felismerhető a pohárban. Még vakon is.
