Stéphanie-tól kaptam nemrégiben néhány palack bort, és az egyikre mondta, hogy nehogy most nyissam ki… és szerintem nem erre a Lónyai Hársra, de erre is mondhatta volna (és igen, magamban most rágom a kefét, hogy amire mondta, az a bor vajon mit tud?!). Jól behűtve, már az illatában is hozza a wow faktort, a hűha élményt, aztán kortyolva pont annyira intenzív, rágós és tömény, sós, ahogyan szerintem értelme van egy fehérbort egyáltalán elkészíteni.

Időnként elgondolkoztatnak azok a bigottok, akik csak a pezsgőre esküsznek, és lenéznek minden más műfajt, hogy szerintem még nem kóstoltak jó bort, és csak hiányzik nekik a buborék. Ez most egy ilyen térítő bor, és ha megvan az a kép, amikor Ádámot és Évát körbetekeri a kígyó, és egyre szorosabbra és szorosabbra fonja a hurkot körülöttük, hát akkor nagyjából el lehet gondolni, hogy mit is tud egy ilyen bor. Egyszerűen nem ereszt, pedig „csak” egy hárslevelű, s nem a Tokaji borvidék királykategória furmintja.

Ha valaki kedvet kap hozzá, vételezzen egyből minimum két palackot, az egyiket mostani fogyasztásra, a másikat pedig ássa el valahova néhány évre. Rizlingrajongóknak mondom, hogy egy fokkal sem tud kevesebbet, mint egy wachaui rajnai.