A Marsala bor idehaza azt hiszem nem igazán tartozik a felkapott italok közé, pedig ugyanolyan helye van a világban, mint mondjuk a tokaji aszúnak, vagy a fülöp-szigeteki rumnak.
Az idei első félév kicsit olasz hangsúlyosra sikerült: kezdődött ugye Udinében, majd ezt követte Piemont és Puglia – úgy látszik, ahogy haladtunk előre az időben, úgy haladtam én is egyre inkább délre, így májusban sikerült elérni Szicíliát.
Szicíliába nem először jutottam el, de azt hiszem még sosem volt rám ekkora hatással mint most – talán, így többedjére adta először legőszintébb mivoltát, vagy már nekem nem kellett megküzdenem a bejáratott sztereotípiákkal. A kirándulás ezúttal is egy meghívóval kezdődött: felsorolva hat vagy hét régió, hogy válasszam ki, mi az, ami a környéken leginkább érdekel, és akkor oda visznek el. Gondolkodás nélkül választottam ki Marsalát, és nem csak azért, mert ott még sosem voltam.
Sokszínű Szicília
Amikor borfanatikusoknak azt mondom, hogy Szicíliába megyek boros tanulmányútra, az irigykedő pillantásokba sokszor vegyük lesajnálás. Mert, hogy ott csak szétfőtt nero d’avolákat lehet kóstolni, meg még talán azt a másikat, a fehéret (grillo), na de az is milyen már, a fasorban sincs a mi olaszrizlingünkhöz képest.
Szicília szőlőtermő területe közel 100 ezer hektár, ami nagyjából 1/3-dal több, mint az össz magyar telepítés. Ahogyan nálunk Zalától Tokajig végtelennek tetsző mikroklímák garmadája található, ugyanígy van ez a délolaszoknál is. A mikroklíma kifejezést itt egyébként a terroir helyett használtam, ami véleményem szerint részint túl elcsépelt, részint pedig nehezen definiálható.
A mikroklíma magába foglalja a talajt, hőösszeget, csapadékot, napsütést és persze mindazt a környezeti hatást, amelyet az ember képes befolyásolni – például ha talajtakarót ültet két szőlősor közé, ott teljesen más a humusztartalom, vagy az elérhető víz mennyisége.
És akkor ezen a ponton vizionáljuk magunk elé Szicíliát, rajta olyan végletekkel, hogy tenger veszi körül, a közepe sivatagos, de ott az Etna is, ahol akár nyáron is beállhat havazás. Azt hiszem kijelenthető, hogy mikroklímákban Szicília sem szégyenkezhet.
Miért éppen marsala?
Sok-sok éve már makacsul tartom magam ahhoz, hogy alkoholtartalmú italt csak bort iszom, és semmi mást. Van ebben egyfelől némi tudatosság – nem szeretem a cukrozott italokat – és némi tudattalanság is: nem iszom erős alkoholt, mert nem bírom. (És itt megjegyezném azt is, hogy bort is csak mértékkel.) A tavalyi nyaraláskor viszont a korábban csak egy laza flört erejéig beköszönő rumhóbortból szeretői státuszú szerelem lett. Ami persze teljesen bolondság, hiszen nem csak hogy magasabb az alkoholja a bornál, de ráadásul cukornádból készül.
Lenyűgözött a rumban az ízorgia, és még ennél is inkább a rituálé, ahogy este, lassan ízlelgetve zártuk a napot, miközben szépen sorban magunk mögött hagytunk minden gondot és a szélesvásznon alábukott a nap a horizonton. Egyfajta léleksimogató meditatív dologként maradt meg bennem a rumfogyasztás, és valami azt súgta, hogy a rumos poharat marsala borra cserélni hasonlóképpen maradandó élményeket jelenthet.
Sherryt, portóit ismerők előtt nem is kell nagyon belemenni, hogy mi is az a marsala: erősített bor, ahol az erősítést az jelenti, hogy fel van szeszezve. A szőlőfajtája természetesen a szicíliai fehérek egyike, vagy akár mindegyike: grillo, inzolia és cataratto. Alkoholtartalma elmehet egészen 20%-ig; lehet száraz, vagy édes, lehet fiatal, vagy egészen idős. Szerintem bámulatos, hogy nem mindegy, hogy a tengerparttól mennyire messze van a hordó, amelyben a marsala maga érik. És aki most mosolyog, gondolja végig, hogy amikor a fadongák összecsókolóznak a sós tengeri levegővel, az vajon más eredményhez vezet-e, mintha szorosan bezárjuk borunkat egy acéltartályba. A marsala a sherryhez vagy portóihoz hasonlóan pedig éppolyan sokszínű, mint egy szivárvány.
Innen származik a marsala
Eredetvédett termék: tudjuk jól mostanra, hogy ez azt jelenti, hogy földrajzi helyhez köthető. Nemcsak a borvidék, hanem maga Marsala városa is létezik (és itt most nem is trükköztek az olaszok, mint Prosecconál, ez valóban a borvidéken fekszik). Ha megvan Trapani a térképen, akkor megvan Marsala is. Ha pedig nincs, akkor mondom, hogy Szicília nyugati partjainál kell keresni, Palermótól bal felé elindulva a tengerparton. Ha pedig tengerpart, akkor természetesen itt is igaz az, hogy a tengerészek hívták életre ezt az italt: az erősített borok ugye azért születtek meg, hogy a hosszú hajóutat valahogyan kibírják a csendesek. A legenda szerint egyébként egy brit úriember, bizonyos John Woodhouse készítette el először a 18. század folyamán.
Innen, az egyszerű tengerész löttyből futott be ezt követően nagy, világraszóló karriert a bor, hogy aztán a 21. század diktálta divatrendeknek köszönhetően csaknem eltűnjön a süllyesztőben. Ha hasonlítani szeretném valamihez, azt mondanám, kicsit olyan ez, mint a tokaji aszú. Világhírű, mégsem ismerünk senkit, aki esténként úgy jóízűen ezzel zárná a napot. És ha a közönség nem issza, akkor a termelőnek másból kell megélnie – legyen ez bármilyen szomorú valóság is.
Ha pedig ezen a ponton sikerült felkeltenem az érdeklődését bárkinek, akkor javaslom, hogy legközelebb Olaszországban járva cserélje az Aperol Spritzet marsalára! Az se baj, ha koktélnak kéri ki. Adjon neki egy esélyt, mert még az is lehet, hogy megkedveli.
Innen folytatom majd, és mutatom a termelőket, akiknél érdemes egy próbát tenni.
3 Comments