A harmadik, s egyben utolsó megállónk Szlovéniában a vicces nevű Bordon borászat volt – na jó, ez talán csak nekem vicces, hiszen évekig dolgoztam a tokaji Bardon Borászattal. A jó hír viszont mindenképpen az, hogyha úgy 15-20 év múlva is valaki azt kérdezi tőlem, hogy milyen pincészetet ajánlanék a szlovén Isztrián, a Bordon neve elsőként ugrana be, míg a Santomason vagy a Bričen azért lehet hogy gondolkodnom kellene. Ez mondjuk sokkal inkább a memóriám kárára írható dolog, egyáltalán nem a pincészeteket szerettem volna ezzel leminősíteni.
Olvasd el ezt is! Santomas borászat a lenyűgöző panorámájú koperi hegyekben.
És még jobb hír, hogy minden valószínűség szerint nem is tévednék nagyot, ha azt mondanám 20 év múlva, hogy a Bordonhoz térjetek be, hiszen ismét egy olyan borászatról van szó, amely már tekintélyes múltat tudhat maga mögött. Igaz, a régmúltban még nem a borok, hanem az itt egykor működő vízimalom nyújtott megélhetést, ennek köszönhetően a ma is álló épület – amely részint a vendégfogadás lebonyolításáért is felel – a természet lágy ölén, csobogó patakparton található, romantikus az egész.
Mint ahogy Eva, a vendéglátásért felelős hölgy, a jelenlegi borászok közül az egyiknek (Boris) a felesége, a másiknak (Jan) az édesanyja, beavat bennünket, egykor itt 300-nál is többen telepedtek le a folyó mentén, hogy lisztet őröljenek. A Bordon, ha hinni lehet a honlapjuknak, 1985-ben kezdett el prémium minőségben borokat készíteni, és ezzel ők voltak az első privát kézen lévő pincészet a régióban.
Az autentikus fogadótér mellett ma már egy impozáns, üvegfalú borászat áll, amely belül is makulátlanul tiszta, telis tele érdekes belsőépítészeti megoldásokkal: a családfőnek a borkészítés mellett ugyanis ez egyfajta hobbi és kikapcsolódás. A hordók, és tartályok őrzésére szolgáló épület teraszán pedig a fák koronájának szintjén áll a vendégek rendelkezésére egy másik, immáron kinti fogadótér.
Mindez a látvány, illetve Eva rutinja, ahogy végigkalauzol bennünket a családi birodalmon, előrevetíti azt a gyanút, hogy itt bizony élénk lehet a borturizmus. Mint kiderül, nem is tévedünk nagyot: Eva angol-német szakos tanárként négy nyelven (itt szlovénul és olaszul mindenki beszél) fogadja a csoportokat, a férje – igazi reneszánsz ember lehet, de nem mutatja magát, míg ott vagyunk – főzi az egytálételt, és ma már a borok eladásának nagy része helyben történik. Mint megtudjuk később Uroštól, régebben kevésbé volt futószalag szerű náluk a privát vendégek kiszolgálása sem, de mostanra leginkább a csoportos vendégfogadásra álltak rá. Eva lelkesen magyaráz, mesél, a sok százszor előadott szövegből azonban nem könnyű kizökkenteni, így nehéz interaktív társalgást fenntartani. Meséljenek hát a borok!
A Bardon Borászat biztosan örömmel nyugtázza, hogy névrokona is hasonló elveket vall, ha borkészítésről van szó: cél az elegancia és a jól ihatóság. A sor azonban nem mutat teljesen egyenletes képet, a rozé például egészen szimpatikus, a refošk szívet melengetően gyümölcsös, a Bon d’Or is egy emlékezetes házasítás, de a többi bor már kevésbé tükrözi az én ízlésvilágomat. Nekem kicsit olyan érzésem van, hogy míg a Santomas már megtalálta a stílusukat, addig a Bordon még keresi a minden borban visszaköszönő kézjegyeket, talán kevésbé igazodik a fogyasztók, mint a tulajdonosok ízlésvilágához. Az Ivan, a csúcsbor például már túl lehet élete delén, amikor a sor utolsó előtti tagjaként a pohárba kerül, noha Eva szerint még 10 évig biztosan vidáman megállja a helyét.
Mindazonálta a hely tényleg csak két kanyar a Koperbe tartó autópályától, a helyszín különleges, hangulatos, így egy koperi városlátogatással érdemes egybekötni, különösképpen, ha baráti társasággal érkezik az ember vagy ha olyan praktikák is érdeklik, mitől lesz a szlovén szárított sonka olyan ellenállhatatlan, vagy hogy hány féle házi recept létezik az olívabogyó tartósítására. A feketeöves borisszáknak azonban előbb ajánlanám a Bričet vagy a Santomast, 20 év múlva is – amennyiben eszembe fog jutni a nevük.
