Egy wachaui rizlinggel nem lehet mellélőni – akkor sem, ha mostanában érte némi kritika a borvidéket, hogy túlságosan egyenízű borok készülnek ott. A wachaui borok világhírűek, szárazak, mindenhol keresettek. A borvidék annyira picike, hogy Ausztria össz botermelésének is csupán alig néhány %-át teszi ki, összesen 1350 hektárnyi területről jön le itt szőlő. Ez, magyar léptékkel mérve egy icipicit nagyobb, mint Somló; azaz, gondoljunk bele, hogy mi lenne, ha a világ bármely borivó országa kutyakötelességének érezné, hogy somlai bort tartson az itallapokon… igen, nem lenne gondunk boreladással. Ezt viszont, marketing szempontokat figyelembe véve mivel tudja elérni a kereskedő?! Stabil és megbízható minőséggel. Azzal, hogy vakon is tudjuk, hogyha ezt a két szót látjuk a palackon, hogy Wachau és riesling, akkor tudjuk, hogy a pénzünk nem volt ablakon kidobott. 

Ezen a Knoll boron még egy szót fedezhetünk fel, ez pedig a Smaragd. Wachauban a rieslingeket három csoportba osztják: van az alap, a középső, és a teteje – ez a Smaragd. Hogy mit jelent ez ránk, átlagfogyasztókra nézve? Mindenképpen azt, hogy mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni egy palack borért. Konkrétan nekem ez a bor nem tükrözte egy 80 eurós bor minőségét, de attól ez még nagyon jó kis riesling volt, olyan intenzív és tömör tropikus gyümölcsösséggel, hogy megkockáztatom, jól behűtve függőséget okoz. Vagy, ha azt nem is, de biztosan lehoz a fröccsről egy életre. Ami nekem hiányzott, az a szárazsága volt: vagyis a kelleténél picit édesebbre sikerült, amit ízlésbeli preferenciának hívok. Borversenyen ettől még valószínűeg nem jutna be a 90 pontosok közé, inkább egy 88/100 p.

És a végére még egy gondolat erejéig visszakanyarodnék az intróhoz. Sajtóutakon az esti beszélgetések visszatérő kérdése, hogy “mit innál, ha életed végéig csak egyetlen szőlőfajta borát kóstolhatnád”? A válasz pedig, talán nem meglepően, leggyakrabban az, hogy rizling. (Én nem ezt mondtam, de erről majd máskor.)