Van egy műsor a Tv-ben, a Vademberek Ben Fogle-lel. Aki nem ismerné, a brit televíziós (egykori sportember hihetetlen kalandokkal) olyan embereket keres fel a világ különböző pontjain, akik kivonultak a társadalomból, addig megszokott életükből. Van köztük hippi kommuna, akik a mások által kidobott élelmiszerből tartják fenn magukat; de olyan is, aki távol a világtól vágott bele egy új bizniszbe. Ben értőn figyel, nem fél feltenni igazi kérdéseket, olyanokat, amelyek már-már sértik az ember intim zónáját. Az epizód végére pedig a nézőben kerekké válik a történet, hogy igen, így is lehet élni. És talán boldogabban.

Az évek múlásával

Amikor én voltam iskolás, a vidéki kisváros korlátozott lehetőségeinek köszönhetően voltak akik már középiskolába is a szomszéd nagyvárosba mentek; egyetem választásánál pedig nem volt kérdés, hogy a társaság fele-kétharmada Pestet jelölte meg. Olyan világ volt ez, amikor már mindent lehetett, csak akarni kellett hozzá, tele korlátlan lehetőségekkel, és a motivációval, hogy a gyerek jobb életet éljen, mint a szülei. Egyetem után aztán ki-ki el is helyezkedett, többen külföldön, majd teltek-múltak az évek és az egyik ötéves osztálytalálkozón megszaporodtak a visszaköltözésről szóló történetek. Külföldről és Pestről is volt visszaút a poros alföldi kisvárosba, egy boldogabb élet reményében. Mert a korlátlan lehetőségekhez az is hozzátartozik, hogy az ember inkább vágyik arra, hogy a kolbász a padlásról lógjon, mint hogy kerítés épüljön belőle.

A napokban két hasonló ívet bejárt inspiráló történettel is megismerkedtem és Ben Fogle borral átitatott magyarhangjaként csodálkoztam rá, hogy így is lehet, és hogy lehet egy boldogabb életet élni vidéken.

Visszatérés a Paradicsomba

Palya Balázs villamosmérnök végzettséggel forma autókkal foglalkozott, intelligens beszédét hallgatva az emberben szemernyi kétség sincs, hogy sikeres volt a szakmájában, és alighanem nagy jövő állt volna előtte. Volna, mivel egy szép napon úgy döntött, hogy neki ebből elég volt, és visszaköltözött oda, ahonnan a szülei annak idején alighanem egy jobb élet reményében költöztek el: a Mátrába, hogy kétkezi munkával keresse meg a boldog élethez szükséges javakat.

Szücsi pont olyan falu, amilyennek egy mátrai települést elképzelünk: kádárkockák sorakoznak katonás rendben, van kisbolt, s talán kocsma is, állandósult a kutyaugatás. A falu szélén végtelenbe futó szőlősorok bámulják a Kékesre néző panorámát. Nyár van, az izzó aszályt nemcsak látni, de érezni lehet a levegőben, így kezd bele Balázs a történetbe.

Vettek egy kis szőlőt, két hektárnyit, amit még nagyüzemi gépesítésre találtak ki annak idején, és amelyet ma feleségével, Julcsival együtt kétkezi munkával és egy kis traktorral tartanak rendben. Növényvédelemnél csak bióban megengedett szerekkel és teával próbálják visszaszoktatni a szőlőt ahhoz, hogy erősebb immunrendszerrel vegye fel a harcot a betegségekkel szemben. Odaát, a falu másik végén alma- és mandulafákat ültettek egy erdőszéli kis telekre, és képzeletben már kirajzolódott egy vendéglátásra is alkalmas épület. A házuk kertje végében bio kiskert, saját maguk által megtermelt javakkal; a szépen terített asztalra ezekből is, illetve a szomszéd faluból származó sajt és kolbász kerül. A pohárba – nem kérdés – saját bort tölt.

Első évjáratát 2020-ban töltötte le, ezt már nem tudjuk kóstolni, de a 2021-es olyan, amelybe belekortyolva elakad a hang. Natúr, vagyis ahogy a palackra van írva, csak szőlő, se több, se kevesebb; de ahogy Balázs hangoztatja, nem ez a fontos, hanem a fogyasztói élmény. Hogy amit készít, az jó legyen. Ez a bor pedig kiváló, napokkal később is az, messze elkerüli a kén nélkül töltött kárászéletű borok végzete. A fiatal házaspárral kortyolva pedig lassan egymás mellé kerülnek a puzzle darabok: az élet, amit Balázs megálmodott, lehet, hogy csendesebb, de élhetőbb. És élhető. Egy szemernyi kétség sincs bennem, hogy ha ezen az úton folytatják álmaik megvalósítását, 5-10 év múlva a Mátrai borvidék egyik kihagyhatatlan csodahelyeként iratkozhatnak fel a hazai borvilág sokszínű palettájára.

Csak innen ne kelljen elmenni soha

Turay Kamillt közel 10 éve követem, hol közelebbről, hol távolabbról; annak idején együtt jártunk a borászati iskolába. Amikor elvégeztük, útkeresésbe kezdett: dolgozott Szekszárdon, a Balatonon, majd egy szép napon hazament gyerekkori otthonába, a Tata melletti Bajra. Ma akkor a legboldogabb, ha innen nem kell sehova sem kimozdulnia. Persze, azért néha megy, az általa új köntösben megálmodott családi birtok boraira külföldön is nagy a kereslet.

Natúrborokat készít, évről évre szebbeket, ehhez a szőlőt biodinamikus szemléletben műveli. Segítség, hogy felesége, Timi gyógynövényekkel, természetgyógyászattal is foglalkozik: tudása a biodinamikában felbecsülhetetlen. “Városi lány” – nevet Kamill, amikor azt meséli, hogy Timi Tatáról került ki a baji szőlőhegyre. A házukat, egy egykori présházból alakították ki, már közösen újították fel. Jó időben a teraszon lévő borospoharak mögül látszik a tatai tó víztükrének csillogása.

Nem Kamilléknál készült a kép, de akár ott is készülhetett volna. Az ember vagy beszélget és figyel, vagy fotóz

A ház mögött kezdődik a szőlő, mellette a lehető legjobb értelemben vett szedettvedettséggel berendezett “birtokközpont”, ahol időről-időre eseményeket is tartanak. Kamill testvére elismert cukrász, így a borok mellé könnyen tudnak ételeket varázsolni. Timi gyógynövény workshopokkal színesíti a programot: az ország minden tájáról érkeznek hozzá emberek, akik hozzá hasonlóan szeretnének újra összekapcsolódni a természettel. A vendégeknek haza se kell mennie: a közelben működő vendégházuk kényelme és a hely varázsa napokra is maradásra késztet. “A Balaton is szép, persze – mondja Kamill – de ez a baji szőlőhegy egy fel nem fedezett varázslatos szeglete az országnak.”

Egy távoli pontra mutat a horizonton. “Látod, ott a tó mellett, az erdőben egy hippi kommuna él. Bárki beköltözhet hozzájuk, csak dolgozni kell, meg persze az is jó, ha értesz valami kétkezi mesterséghez. Maguk építették a házaikat, vannak napelemeik, állatokat tartanak. Időnként feljönnek hozzánk borért.” Talán ők tudják jól, talán saját álmaik megvalósításával Kamillék, de az egyre bizonyosabbnak látszik, hogy a boldog élet vidéken kezdődik.