A híres Antinori családot sem kell nélkülöznünk Pugliában, de mutatok még bitang jó pezsgőt is, és egy majdnem kipusztult szőlőfajtát.
Még mindig egy kis Puglia, és pugliai borok. Legutóbb szó esett a negroamaróról, valamint Puglia teljesen egyértelműen Nagybetűs Boráról, a Primitivóról, amelyet aztán tényleg minden utcasarkon kapni a taljánoknál (nem mintha idehaza bármilyen borbolt, vagy borkereskedés, vagy akár diszkont külföldi szortimentjében ne lenne bérelt helye); most pedig nézzünk a dolgok mélyére arra az esetre, ha Pugliában járva nem minden este szórakoztatnánk magukat ezzel a vörössel. Irányjelzésül négy alternatívát is mutatok.
1. d’Araprì
Ezt a nevet nem csak azért érdemes megjegyezni, hogy mi történne, ha egy szép napon Pugliában ébredünk fel, ugyanis (Olasz)ország szerte is itt-ott felbukkan egy-egy palack ezzel a névvel, igénytelen címkével. Én például Calabriában kalandozva hörpintettem bele először d’Araprì név alatt futó buborékokba. A sorban ott volt még pár nevesebb champagne-i termelő véleményem szerint az utóbbi időben erősen túlárazott terméke, és már csak azért is megjegyeztem ezt a nevet, mert abszolút pariban volt a francia rokonokkal.
Persze, ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a három tulajdonos által igazgatott pugliai pezsgőpince brandjéhez is annak idején Champagne-ból, francia pezsgőmesterektől hozták haza a tudást; így kicsit úgy is lehet rájuk tekinteni, mint idehaza mondjuk Kreinbacherre. A san severoi pincészetük turisták előtt is nyitva áll, emellett pedig Pugliában minden magára valamit adó borbárban nem proseccót, hanem valami d’Araprì terméket poharaznak. Érdemes vele egy próbát tenni.
Hazai forgalomban én még nem találkoztam vele, ha így lesz, frissítem a cikket.
2. Nero di Troia
Valljuk be, ennek a szőlőfajtának olyan neve van, mintha valamilyen trójai hadvezér után kapta volna. (Egyébként nem is tévedünk nagyot, mert van erre hajazó eredetlegenda is.) A negroamaro és a primitivo után alighanem a harmadik legjelentősebb szőlőfajta, mégis kevésbé ismert, pedig sokszor még jobb borra is képes.
Az elnevezésében a nero olaszul annyit tesz, hogy fekete; és bizony, olaszéknál jellemzően ez azt is jelenti, hogy a (vörös)bor is fekete lesz, mint az éjszaka; és ha már ilyen a színe, akkor előszeretettel használták úgynevezett festőszőlőnek – tehát olyan fajtákkal házasították, amelyek pigmentekben jóval visszafogottak. Igen, jól vizionálja az olvasó, ezek a borok elég robosztus karakterrel bírnak.
Nem olyan régen viszont az történt ezzel a szőlőfajtával, hogy 2011-ben Castel del Monte Nero di Troia Riserva (huh) névvel DOCG eredetmegjelölést kapott – vagyis az olaszok kijelentették, hogy a minősége egészen a legmagasabb eredetvédelmi kategóriába predesztinálja.
Persze, ehhez meg kell felelni néhány kritériumnak. Castel del Monte névvel egy UNESCO védett várat is találunk, amely nomen est omen egy hegy tetején van: bizony, a DOCG védelem alá eső borokhoz a szőlőt itt kell termeszteni. Vagyis, relatíve magasan, a tengerhez mégis közel, így biztosítva, hogy a mindig jólelkűen fújdogáló szél ne engedje meg, hogy elszabaduljanak a borban a lekváros, főttes jegyek, hanem megőrzi a penge savakat – amelytől egyből olyan érzésünk van, hogy egy elegáns és filigrán bor hömpölyög a pohárban. Az elnevezésből a Riserva még annyit tesz, hogy kötelezően előírt két éves érlelést kapott a bor, amiből minimum egyet hordóban kellett eltöltenie.
Szemfülesek talán kiszúrták, hogy a fotón a bor nem DOCG, csak DOC: bizony, ilyen is van. Jelen esetben ez annyit tesz, hogy a bor nem kapta meg a Riservához kötelező érlelést. (Persze, lehetne éppen más szőlőfajtából is, mert léteznek Castel del Monte DOC alatt más szőlőfajták is, de most ebbe nem mennék bele…)
Idehaza DOC-ként és DOCG-ként is találunk Castel del Monte apellációból származó Nero di Troiát, eléggé baráti árban.
3. Susumaniello
Balladai elnevezésű szőlőfajta, amelyet a könnyebben eladható primitivo és negroamaro miatt majdhogynem meg sem ismerhettünk; hála egy maroknyi termelőnek azonban még sem kell lemaradnunk róla.
Pugliában sem, de itthon sem: több webshop is kínálja, a minap pedig egy borbolt polcáról is visszaköszönt rám ez a jóárú vörös.
Persze, a majdnem kipusztulásáért nemcsak a két diszkontbarát vörös tehető felelőssé, hanem a szőlő, mint növény maga is: történetesen ugyanis az eltelepítése után néhány évvel úgy beszabályozza magát, hogy abszolút nem terem rentábilisen – tőkénként alig 1-2 fürttel örvendezteti meg a termelőjét. Régen ez ugye a mennyiségi termelés rovására ment, ma viszont minden szőlőtermesztő álma, ha nem kell zöldmunkázni. A kevesebb fürt/tőke ráció mindig koncentráltabb ízeket jelent – hasonlóan az egygyerekes családmodellhez, a szőlőnövény is elkényezteti az egy szem utódját minden földi jóval.
4. Aglianico (és cabernet franc)
Nem tudok jó hazai példát hozni arra az olaszéknál eléggé elterjedt modellre, mely szerint egy menő családi pincészet szívesen terjeszkedik más borvidékekre is, mint ahonnan elindult. Itthonról talán a Vargát tudnám megnevezni, aki már nemcsak a Balaton partján, de Egerben is otthon érzi magát, de azért én is érzem, hogy nem szabadna egy mondatba leírnom az Antinori családdal a nevüket.
Az Antinori család egyike volt azoknak, akik miatt megismertük a szupertoszkánokat, linkelek is ide egy bort, ha valaki nem ismerné a sztorit:
Na szóval ők azok, akik hasonlóan magas minőségben, valami különlegességekben gondolkodva időnként felvásárolnak más borászatokat – itthon például övék a Tűzkő Birtok –, azért, hogy megmutassák a világnak egy új arcukat.
Pugliában is van birtokuk, ez pedig a Tormaresca, amely elhelyezkedéséből adódóan két bormárkát is takar: Bocca di Lupo, illetve Salento környékén a Masseria Maime. Ezeket a neveket azért érdemes megjegyezni, mert ha neadjisten Pugliában top és garantáltan szuper minőségű borokra ácsingózunk, akkor elég jó esély van rá, hogy ilyen neveket érdemes a címkén keresgélni.
Én egy aglianicót kóstoltam tőlük, amely szintén egy kékszőlő, és nem annyira Puglia, mint inkább a szomszédos Basilicata, vagy az attól egészen Nápolyig húzódó Campania régiók jellemző vörösét adja – egészen új perspektívába helyezi a pugliai borokat.
A cabernet franc viszont Antinoriék legújabb szerelemgyereke, amelyből szeretnék egy szép napon megalkotni a szupertoszkánok mintájára a szuperpugliai bor első prototípusát. Alig várom, hogy ezzel az élménnyel is frissítsem a cikket.
2 Comments